2008. január 27., vasárnap

Futsal Arena Kupa, 2008. 01. 26.

Haász Gábor beszámolója:

A 2008-as év első U12-es kispályás 4+1 főre kiírt teremtornáját január 26-án rendezte az SZTK. A tornán az eredeti kiírástól eltérően 5 csapat jelent meg; Szigetszentmiklós és Dunaharaszti 2-2 csapattal, míg Soroksár 1 csapattal nevezett. Míg az ellenfeleknél 1-2 csere bevethető volt, úgy nálunk sem az „A”, sem a „B” csapat nem rendelkezett cserével.
Rögtön az 1. mérkőzésen bizonyíthattak csapataink, mert a reggel 9.00 órára kiírt kezdőrúgást egymás ellen játszották. A zöldben játszó SZTK „A”-sok már az első percben megszerezték vezetést Czeglédy Levente révén. Ezután majd negyedórán keresztül csak az „A” csapatunk tudott helyzeteket teremteni, s a 14. percben Valter talált a kapuba, s 2 perc múlva ismételni is tudott. Végül a 17. percben Kevin állította be a 4:0-ás végeredményt.
Kicsit fáradtan ugyan, de a torna 2. mérkőzését is „A” csapatunk játszotta, és bár az előnyt a 11. percben a Soroksár csapata szerezte meg, Kevin a 14. és 19. percben lőtt góljaival 2:1-re hoztuk a mérkőzést. Ezután fiaink 2 mérkőzést pihenhettek, és nézhették, miként játszik a centerpályán a Fradi nagycsapata felkészülési mérkőzést a Százhalombatta ellen.
A pihenő után az SZTK „B” előtt állt nehéz feladat, Dunaharaszti „B” csapata ellen kellett játszaniuk. Bár utóbbiak szerezték meg a vezetést, Mike révén egyenlíteni tudtunk. A fiúk kicsit megnyugodhattak az egyenlítő gól után, ám Misinek a lefújás végéig résen kellett lennie, mert szinte minden lövés bravúrt követelt kapusunktól. Ezzel együtt sikerült megőrizni az 1:1-es döntetlent.
Ezen a pörgős tornán szinte szünet nélkül követték egymást a mérkőzések. A következő megmérettetés az SZTK „A” számára adódott, Dunaharaszti „A” csapata ellen. Talán a fáradtságnak, vagy a túlzott akarásnak tudható be, hogy ezen a mérkőzésen semmi nem sikerült. Rengeteg kapufa, sok kihagyott helyzet és szabadon hagyott támadók– ez jellemezte a mérkőzést, és ennek sajnos meg lett az ára: 3 gól kaptunk, s lőni egyet sem tudtunk.
Az elkeseredettségen igyekeztek hamar túltenni magukat a srácok, mert tudták, vár még egy mérkőzés rájuk, amit meg kellene nyerniük. Előtte még az SZTK „B” csapata Soroksárt fogadta, és bár lelkesedésben, Misi által bemutatott bravúrokban ezúttal sem volt hiány, Soroksár 5 góllal jobbnak bizonyult.
Az „A” csapat 4. mérkőzésén már látszottak a fáradtság jelei, de Dani bravúrjai mindezt feledtették. A mérkőzést már a szurkolók, a szülők is elkönyvelték gól nélküli döntetlennek, s csupán 40 másodperc volt már hátra, amikor Levi - mit sem törődve idővel, fáradtsággal - bombagólt lőtt. A harasztiak csak álltak és nem hittek a szemüknek; tudták, ez már a végeredmény, innen nem tudnak talpra állni. A zárómeccset „B” csapatunk játszotta Dunaharaszti ellen; Dimi harcossága, Petike labdaszerzései ellenére csak 1 szépítő találattal tudtunk válaszolni Szuri révén az 5 kapott gólra.
A tornát Dunaharaszti „A” csapata nyerte Szigetszentmiklós „A” csapata előtt, míg Soroksár a 3., Szigetszentmiklós „B” a 4. lett; a tabellát Dunaharaszti „B” zárta. Különdíjban részesült Kertész Gábor (Dunaharaszti), aki 4 találattal a torna gólkirálya lett. „B” csapatunk hálóőre, Misi kapta a legjobb kapusnak járó díjat. Ennek átvételekor történt valami, amit külön kiemelnék: Misi úgy ítélte meg, hogy Dani, aki az SZTK „A” csapatának kapuját védte, jobban rászolgált e díjra, és egy baráti kézfogás után átadta neki a trófeát. Sajnos ritkán lehet hasonló sportszerű magatartást tapasztalni futballpályákon; legyen ez követendő példa minden játékosunk számára.
Szép volt fiúk, hajrá SZTK!!!

A csapatok

SZTK "A”: Herke Dániel, Ladányi Bence, Czeglédy Levente, Acsai Kevin, Haász Valter

SZTK"B": Acsai Mihály, Bombosz Dimosztenisz, Leidl Péter, Körösi Mike, Szuroczky Krisztián

>>Haász Gábor képriportja (21 fotó)