2009. április 25., szombat

Abony KID-SzTK, 2009. 04. 25.

Zsubori Ervin tudósítása

Meglehetősen enervált, erőtlen játékkal vendégszerepeltünk a bajnoki tabella élén álló Abony Kid központi fekvésű, ám alig fellelhető pályáján szombaton délelőtt 10 órától. Két szépen végigvitt támadásra, egy-két ügyes labdakihozatalra, pár kapusbravúrra, egy lövésre, s két szabadrúgásra futotta az erőnkből – utóbbiakból az egyiket Orosz Bálint mondhatni szokásos módon belőtte, így egy gólt is feljegyezhettünk. Ezzel szemben az ügyesen passzolgató, s két-három remek képességű és/vagy erőteljes testalkatú, egyúttal gyors játékost felvonultató hazai csapat félidőnként egy hatost rámolt be a hálónkba, miközben kihagyott még vagy ugyanennyi ziccert. Így a 12:1-es végeredmény akár hízelgőnek is tekinthető, ám vigasztalónak aligha. Főleg, hogy mindehhez hajnalban kellett kelni, s kétszer 93 kilométert kellett utazni.

Edzői beszámoló

Abony KID-SzTK 12:1
Abony, 2009. április 25.

Kezdőcsapat
Völler (4)
Ladányi (4), Szilágyi (4), Gubacsi (4), Nabilek (4)
Darabos (4), Haász (4), Orosz (5), Szuroczky (4)
Kanalas (4), Kovács (4)

Cserék: Zsubori (4), Martz (4), Nagy (4), Horváth (4), Herke (5), Tótok (-)
Gólszerző: Orosz

Sajnos azt kell mondanom, hogy ez a csapat ennyivel jobb volt nálunk. A 12 gól mellett még legalább egy tucat helyzetet kihagytak. Gyorsabbak voltak mind fejben, mind fizikálisan. Van még mit fejlődni. Hit és akarat nélkül nem lehet futballozni!

Pandur Tamás, edző

2009. április 20., hétfő

SzTK-Dunakeszi Kinizsi, 2009. 04. 18.

Zsubori Ervin tudósítása

„Ki a jobb?! Dunakeszi!” – skandálták a szombati, 2:3-ra végződött meccs lefújása után a vendégcsapat játékosai. „De nem sokkal! És simán lehetett volna fordított is az eredmény!” – replikázott az egyik vendégszurkoló. És e megjegyzés nem csak roppant sportszerű volt, hanem igaz is: talán az idény legösszeszedettebb játékát nyújtva maradtunk alul a Dunakeszi Kinizsi SE gárdájával szemben, s ha belőjük a helyzeteinket, mi vonulhattunk volna le győztesen a pályáról.
A kezdéssel ezúttal nem volt baj: ha azt nem is lehet mondani, hogy odaszegeztük volna a kapuja elé az ellenfelet, de sikerült egyértelmű mezőnyfölényt kialakítani. Bár kisebb helyzetek a vendégek előtt is adódtak, az első negyedóra végén mi szereztük meg a vezetést is: a bal oldalon felhúzódó Orosz Bálint a 16-os sarkától nem messze kapott labdát, egyet igazított rajta, majd vagy 20 méterről bődületesen nagy gólt ragasztott a kapu jobb felső sarkába! Alig telt azonban el egy-két perc, egy középpályán csúnyán eladott labdával lekontráztak bennünket, s egy higgadtan kijátszott akció végén kiegyenlítettek a Dunakesziek. Sőt, pár perccel később fordítani is tudtak: a félmagasan beível szögletre a rövid saroknál berobbant egy támadó, s a tétovázó védőink között, illetve a határozatlanul kimozduló Völler Ádám mellett a hálóba továbbította a labdát.
Szerencsére a csapat nem omlott össze, sőt helyenként kifejezetten formás, öt-hat passzos akciókat is vezettünk, s több gólhelyzetet is sikerült kidolgozni. Kovács Matyi többször is megiramodhatott a kapu felé, ám veszélyes lövésig nem nagyon jutott el. A középpályán különösen a hátravontan játszó Gubacsi Zoli jeleskedett a labdaszerzésben, s több remek indításra, megindulásra is futotta az erejéből, de Haász Valter és Szuroczky Krisztián is sokat dolgozott. A félidő végére a védők is összekapták magukat, a kezdőként pályára lépő Nabilek Dávidnak több szép felszabadítása, megelőzése is volt, s Ladányi Bence is keményen hajtott. Az akarással Szilágyi Gabinál és Darabos Balázsnál sem volt baj, ám mintha az ő játékukba a szokásosnál több hiba csúszott volna ezen a meccsen.
Balázst a második félidő elején le is hívták a trénerek, s helyére – pontosabban a középpályára - Martz Robi állt be, aki kimondottan friss lendületet adott a csapatnak: láthatólag nagy kedvvel, bátran focizott, keményen ütközött, ha kell, s ügyes kiugratásai is volt. A meccs ezen szakaszában is próbáltuk járatni a labdát, s végigvinni a támadásokat, ami néha sikerült is. Az egyenlítő gól mégis szögletből született: Bálint beívelését, némi kavarodás után, Kanalas István kotorta a hálóba.
Közben persze a több nagytermetű, gyors játékossal felálló vendégeknek is voltak helyzeteik, de vagy nem találták el a kaput, vagy Ádám hárított. Mi többször is visszaszerezhettük volna az előnyt. Egy gyorsan elvégzett pontrúgás Valtert is váratlanul érte, így kimaradt a helyzet. Bálint az egyik szabadrúgását fölé, a másikat a kapus kezébe küldte. Egy szöglete után Kanalas tisztán fejelhetett volna, de nem jól találta el a labdát. Ugyanő a bal oldalon futott el, simán lerázta védőit, ám a tizenhatoson belülről csupán esetlen hazaadásfélére futotta. A csereként beállt Zsubori Barnabás is kapott egy szép kiugratást, s a védőktől szorongatva kapura is küldte a labdát, de nem tudott beleadni elég erőt.
A sok kimaradt helyzet, ahogy az már lenni szokott, meg is bosszulta magát: nem sokkal a vége előtt a bal oldalon könnyedén átjátszották védőinket, s a középre küldött átadást nyomán tizenhatról egy hatalmas bombával megszerezték a vezetést. Ezt követően még próbálkoztunk, de sajnos egyenlíteni már nem sikerült. Kár, mert legalább a döntetlen mindenképpen jogos lett volna. Így pontot ezúttal sem szereztünk, viszont a játék képe már adhat okot némi bizakodásra. Persze az Abony Kid ellen egy hasonló teljesítmény alighanem édeskevés lesz, főleg, ha a helyzeteink is kimaradnak.

Edzői beszámoló

SzTK-Dunakeszi Kinizsi 2:3
Szigetszentmiklós, 2009. április 18.

Kezdőcsapat:
Völler (5)
Ladányi (5), Szilágyi (4), Gubacsi (7), Nabilek (6)
Darabos (4), Haász (5), Orosz (6), Szuroczky (5)
Kanalas (6), Kovács (5)

Cserék: Zsubori (5), Martz (6), Nagy (-)
Gólszerzők: Orosz, Kanalas

Megint egy verhető csapattól kaptunk ki. Az első két kapott gól egyaránt óriási hibából született. A hozzáállással, akarással elégedett vagyok, a helyzetkihasználással már kevésbé. Nem érdemeltünk vereséget, de egy jól eltalált lövés eldöntötte a három pont sorsát.

Pandur Tamás, edző

2009. április 16., csütörtök

Új szülői értekezlet április 21-én!

Az eredetileg meghirdetett április 14-i időpontban sajnos csak hárman jelentek meg az U13-as csapat szülői értekezletén, ezért a vezetőség április 21-én 19 órára új megbeszélést hívott össze. Addig is azt kérték, a szülők próbáljanak meg összefogni annak érdekében, hogy a 24 leigazolt játékosból ne csak 13-15 gyerek vegyen részt rendszeresen az edzéseken (ráadásul ez utóbbit a jellemző kezdőcsapat tagjai közül sem mindenki mondhatja el magáról). Ez ugyanis érdemben közrejátszhat a sorozatos bajnoki kudarcokban, így ezt, s az esetleges egyéb problémákat mindenképpen érdemes egy szülői értekezlet keretében átbeszélni, tisztázni. Aki tud, legyen tehát ott az április 21-i találkozón.

2009. április 13., hétfő

Versegyházi VSK-SzTK, 2009. 04. 10.

Haász Gábor tudósítása

Csapatunk pénteken Veresegyház gyönyörű füves pályáján mérkőzött. Tekintettel arra, hogy a szokásos kezdőből sokan hiányoztak, a meccsről készült beszámolót is kicsit részletesebben közöljük, hogy a távol lévő játékosok és szurkolók is kellően átélhessék az eseményeket.

I. félidő
3. perc: Egy ellentámadásból Veresegyház megszerezte az első gólt (1:0).
6. perc: A folyamatos hazai támadások ritmusát nem tudtuk felvenni, így a második gól is megszületett (2:0).
13. perc: Csapatunk magához tért, a kiugró Kovács Matyit a 16-os sarkánál az utolsó védekező játékos buktatta, melyre a játékvezető elfordította a fejét, és továbbot intett. Edzőnk, Tomi, felháborodottan reklamált, mindhiába.
17. perc: Matyi reklamálásért sárga lapot kapott, miután egy támadásunkat les címszóval a játékvezető lefújta; ezen még az ellenfél szurkolói is jót nevettek, mivel lesről szó sem volt.
19. perc: Némileg meglepő volt, hogy a bíró nem adta meg a veresegyháziak leshelyzetből született gólját, mivel előtte tucatnyi ellenünk elkövetett szabálytalanságot továbbengedett.
29. perc: Orosz Bálint kiugratása után Matyi vette át a labdát, de hosszan szöktette magát, így végül mellé lőtt.
30. perc: A házigazdák támadást indítottak, de elakadt a labda az ezúttal a jobbhátvédként játszó Haász Valterban, aki azonnal a középpályán lévő Bálintot indította, de a támadás a 16-os sarkánál elhalt.
31. perc: A veresegyháziak ismét áthámozták magukat a védelmünkön, s megszerezték 3. góljukat (3:0).
35. perc: A hazai támadóknak a félidő végén még egy fölére futotta.

Szünet
Már-már azt hittük, hogy a játékvezető nem mer kijönni a folytatásra: a szünet kicsit hosszúra - mintegy 20 percesre - nyúlt; a kezdéshez felállt játékosok értetlenül nézelődtek a kispadok felé, amikor végre megjelent a bíró is.

II. félidő
2. perc: az U11-ből kölcsönkapott Pál Csabi beadását Szuroczky Krisztián 8 méterről a kapu mellé rúgta.
4. perc: Matyi remek kiugratás után a kapu mellé gurított.
5. perc: Jobb oldali szabálytalanság után Bálint a 16-os sarkáról végezhetett el szabadrúgást, ám lövése ezúttal a kapufa mellett hagyta el a játékteret.
7. perc: Bálint kiváló labdája után Matyi került helyzetbe, aki 10 méterről mellé lőtt.
9. perc: Ellentámadásunk során Matyi ment el a jobb oldalon, majd a 16-oson belül Szurinak passzolt, aki azonban 5 méterről nem találta el a kaput.
10.perc: Egy szerelést követően Valter szerzett labdát, aki Matyit indította, ám csatárunk 6 méterről leadott lövését a kapus könnyedén védte.
14. perc: Már-már mezőnyfölényben játszottunk, ám egy ellentámadásból ismét a veresegyháziak szereztek gólt (4:0).
16. perc: A fáradtság első jelei kezdtek mutatkozni játékosainkon; Bálint, tőle szokatlan módon, rosszul vett le egy labdát, mely méterekre pattant, az ellenfél lecsapott rá, s ismét betalált (5:0).
21. perc: A mérkőzés egyik legvitatottabb jelenete játszódott le. Gubacsi Zoli összerúgott az ellenfél egyik játékosával, aki lenn maradt a földön. A játékvezető továbbot intett, majd látván a földön fekvő focistát, mégis megállította a meccset. Ápolás következett, s mindenki úgy gondolta, a mérkőzés játékvezetői labdával folytatódik. Nem így történt; a bíró érthetetlen módon szabadrúgást ítélt a házigazdák javára, 20 méterre kapunktól. Szerencsére ebből nem esett gól, mert a labda a kapu fölé szállt.
27. perc: Egy veresegyházi támadás után védőink a gólvonalról mentettek, majd egy gyors kontrából a frissen leigazolt Kanalas István megszerezte első gólunkat (5:1).
30. perc: Rácz Tomi indította Matyit a 16-os sarkánál, de a 8 méterről leadott lövés a kapus kezében kötött ki.
31. perc: A veresegyházi ellentámadás után a labda a felső kapufáról az 5-ös vonaláig pattant ki, s Valter felszabadító rúgása kellett ahhoz, hogy ne legyen nagyobb baj a dologból.
33. perc: Matyi a megszerzett labdát újonnan igazolt játékosunkhoz, Istihez pöckölte, aki 7 méterről másodszor is betalált, beállítva a végeredményt (5:2).

Mindent egybevetve, ha a kihagyott helyzeteinket nem puskázzuk el, akár gólokkal is nyerhettünk volna. Ám, ha figyelembe vesszük, hogy a játékvezető, mint hírlik, veresegyházi lakos, akár hálásak is lehetünk a sorsnak, hogy a végén a gólkülönbség nem lett ennél nagyobb.
Hajrá srácok! Hajrá SzTK!

Edzői beszámoló

Versegyházi VSK-SzTK 5:2
Versegyház, 2009. április 10.

Kezdőcsapat
Herke (4)
Haász (5), Szilágyi (5), Gubacsi (8), Gönczi (4)
Szamocseta (4), Pál (4), Orosz (5), Szuroczky (5)
Kanalas (7), Kovács (6)

Cserék: Nabilek (5), Rácz(-)
Gólszerző: Kanalas (2)

Az ünnepek miatt kicsit felforgatott csapattal álltunk fel. Ez azonban nem magyarázat a 8 százszázalékos helyzet kimaradására. Még a legrosszabb esetben is minimum 1 ponttal kellett volna távoznunk. Nem szoktam a játékvezetővel foglalkozni, de ez kritikán aluli volt. Már az elején ki kellett volna állítani az utolsó emberként szabálytalankodó hazai játékost. Ami pozitivum, az a rengeteg kidolgozott helyzet; a negatívum pedig, hogy kimaradtak: ennyi lehetőséggel 3 meccset is meg lehet nyerni. Egyedül Gubacsi Zolit emelném ki, aki szerintem a mezőny legjobbja volt.

Pandur Tamás, edző

2009. április 4., szombat

SzTK-Alsónémedi SE, 2009. 04. 04.

Zsubori Ervin tudósítása

Nem játszottunk jól a tabella negyedik helyén álló Alsónémedi ellen, vagy talán mondjuk inkább így: rosszul játszottunk. Az egész mérkőzésen összesen három érdemi helyzetünk adódott, ami nagyon kevés. Az elsőt Haász Valter verekedte ki magának, aki a jobb oldalon iramodhatott meg, majd egy ütközés után átjutott védőjén, s egyedül vihette a kapusra a labdát, ám nyolc-tíz méterről leadott lövése mellé szállt. A második helyzetünket belőttük: egy tizenhatoson belüli kavarodás után Kovács Matyi elé került a labda, aki öt méterről a hálóba bombázott. A harmadiknál, már a meccs vége felé, Orosz Bálint hosszú sarokra ívelt szögletére érkezett - a hátul amúgy viszonylag eredményesen romboló - Szilágyi Gabi, ám fölé fejelt. Ezen kívül talán még Zsubori Barnabás szép kiugratása említhető Szuroczky Krisztián felé, ám ezt aztán nem sikerült gólhelyzetig vinni, meg egy Orosz-szabadrúgás, amely azonban ezúttal fölé lett.
A többi küzdelem volt, amely küzdelemből az esetek többségében sajnos vesztesen kerültünk ki. Tótok Andris rengeteget dolgozott ugyan a középpályán, de nagyon sok hibával. A jobb oldali védelmünket többször is átjátszották; az egyik alkalommal egészen a tizenhatos sarkáig futhatott el a gyors vendég szélső, s bár lövését az amúgy négy-öt bravúrt is bemutató Völler Ádám kivédte, kijött róla a labda, s a támadó másodszor már nem tévesztett. Ez nagyjából az első félidő derekán történt, s előtte már megúsztunk három-négy ziccert – vagy Ádám, vagy a felső kapufa mentett. Könnyedén menthető lett volna a második gól is, ha Ladányi Bence középtájon kiengedi bedobásra a hosszú indítást, ám nem ezt tette: megpróbálta megjátszani, szerelték, majd egy ezt követő pontrúgás után egy amúgy szép távoli lövéssel, közvetlenül a félidő lefújása előtt, amikor épp feltámadtunk valamelyest, bekaptuk a második gólt is.
Az ezt megelőző hiba lehetett az utolsó csepp a pohárban Csurka Zolinál, aki ezúttal - Pandur Tomi távollétében - egyedül ült a kispadon. A szünetben a túloldali lelátóról is feltűnő volt, hogy míg a vendégek mestere - a biztos vezetés és a nyomasztó mezőnyfölény dacára - széles gesztusokkal magyarázott csapatának, kielemezve a gyenge pontokat, még egyszer átvéve a taktikát, addig a mi edzőnk csak ült a kispad szélén, s úgy tűnt, mintha az erőtlen játék, az elemi hibák, a megbeszélt elemek be nem tartása miatt egyszerűen elment volna a kedve az egésztől.
Az érezhető feszültség nem tette felszabadultabbá a játékunkat a második félidőben sem. Próbálkoztak persze a srácok, Gubacsi Zoli például ezúttal is többször szerelt a középpályán, s hosszú indításokkal is kísérletezett, a csereként beállt Horváth Ádám is igyekezett meghúzni a szélt, de épkézláb támadást nem nagyon tudtunk vezetni. Alsónémedi egy lesgyanús szituáció után tovább növelte az előnyt, s egy gyönyörű kontratámadást is góllal fejeztek be a vendégek, akik egy újabb védelmi bizonytalankodást is kihasználtak.
E meccsből nehéz lesz építkezni a következő forduló előtt, amelyben amúgy Veresegyházára látogatunk majd. Ez volt Tura mellett a másik csapat az ősz folyamán, amelyet le tudtunk győzni: itthon, jó játékkal, 3:0-ra vertük őket. Nagyon fontos lenne most is egy megnyugtató, önbizalom-növelő győzelem, ám ez korántsem ígérkezik lefutottnak: az elmúlt fordulóban például a Veresegyháza 2:0-ra legyűrte otthon Dunaharasztit (igaz, ez valószínűleg nem az a Dunaharaszti, amelyet tavaly láthattunk, hiszen Alsónémedi két hete nekik is gurított egy ötöst). Annyi mindenesetre biztos: messze még a bajnokság vége, korai lenne már most föladni… Hajrá srácok!

Edzői beszámoló

SzTK-Alsónémedi SE 1:5

Szigetszentmiklós, 2009. április 4.

Kezdőcsapat:
Völler (7)
Ladányi (4), Darabos (4), Szilágyi (5), Szamocseta (3),
Haász (4), Orosz (5), Martz (3), Tótok (4), Szuroczky (5),
Kovács (4)

Cserék: Herke, Gubacsi (5), Horváth (5), Nabilek, Zsubori
Gólszerző: Kovács

Rosszul, pontatlanul, akarat gyengén futballoztunk. Tisztelet a kivételnek, de egy ilyen vereség után nem akarok senkit sem kiemelni.

Csurka Zoltán, edző