Monori SE-SzTK, 2008. 11. 16.

Zsubori Ervin tudósítása

Szép lett volna győzelemmel búcsúzni az őszi évadtól, mert megérdemelte volna a csapat, s erre elvileg meg is volt a remény, hiszen a tabellán mögöttünk álló Monorhoz látogattunk, de sajnos nem jött össze. Gyorsan nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy az ellenünk felálló védelem aligha az, amely 34 gólt kapott az első 10 körben, s amely egy hete 7:2-re maradt alul Dunakeszin; az összeállítás sokkal inkább emlékeztethetett arra a csapatéra, amely még a második fordulóban 1:1-re végzett Törökbálint ellen. A házigazdák nem is titkolták, hogy ők is szépen szeretnék zárni az évadot, s ezért visszahívtak néhány játékost a feljebb játszók közül: ez, ahogy hallottuk - s amint az látható is volt -, lényegében a teljes védelmi alakzatot jelentette, beleértve a kapust is, ami nagyjából el is döntötte a meccset. Félreértés ne essék, a feltételezhető alapcsapatot is zömmel ügyes, jól mozgó, tehetséges játékosok alkották, ám „csak” ellenük biztosan eséllyel vettük volna fel a küzdelmet - igaz, így sem kellett szégyenkezve levonulnunk a pályáról (ellentétben például az áprilisban 20:0-ra elvesztett találkozóval).
Erős hazai mezőnyfölénnyel indult a vasárnapi meccs a még reggel kilenckor is sűrű köddel borított monori pályán, beszorultunk a kapunk elé, ám komoly gólveszélyt jó ideig nem sikerült a hazaiaknak kialakítaniuk. Már épp kezdtünk volna magunkra találni, amikor az egyik játékosuk váratlanul távoli lövésre szánta el magát, s vagy huszonöt méterről be is talált. Továbbra is meglehetősen kapkodva játszottunk, gyér támadási próbálkozásainkat pedig jobbára könnyedén hárította a magabiztos védelem. A félidő vége felé újra villantak a vendéglátók, csatáruk három védőnk között játszotta tisztára magát, s megkaptuk a második gólt is.
Elég reménytelennek tűnt a meccs, ám a második félidőre egy lényegesen aktívabb, hajtósabb és elszántabb csapat futott ki, így egyre több labdát sikerült szereznünk a középpályán, a széleket is többször tudtuk meghúzni, s végre gólhelyzetünk is adódott: Szuroczky Krisztián kapott jobb oldalról tökéletes beívelést, ám az ötös sarkáról fölé bólintott. A nagytermetű védőket továbbra is nehéz volt lefutni vagy megkerülni, amire az átlövés kínálhatott volna megoldást. Ezt érezhette meg Orosz Bálint is, aki a második félidő derekán - egy ígéretes támadásunkat megállító felszabadítás után - a felezővonal közelében szerzett labdát, tolt rajta kettőt, majd vagy harmincról csak rá jellemző, bődületes erejű lövést eresztett meg, amely szenzációs ívet leírva, védhetetlenül csapódott a léc alá. A csapat ezt követően mindent megtett az egyenlítésért, s erre egy darabig volt is esélye, mert Acsai Misi zseniális helyezkedéssel ismét hárított két százszázalékos ziccert, ám a második nagy védését követő szögletnél a fejjel ügyesen megcsúsztatott beadást már nem foghatta. Még így is volt egy parádés jelenet a mérkőzésben: a kaputól 20-22 méterre jutottunk szabadrúgáshoz, amelyhez Bálint állt oda, s elemi erejű, szenzációs lapos lövést küldött a bal sarok felé, ám a monori kapus, nem kevésbé bravúros vetődéssel, szögletre tolta a labdát. Így több gól már nem esett, s összességében azt mondhatjuk, ez ellen a Monor ellen a 3:1-es végeredmény tisztes helytállásnak minősíthető.
Egyébiránt a hazai csapat edzője nemhiába törekedett győzelemesélyes keretet összeállítani, hiszen az utolsó fordulóban megszerzett 3 ponttal e csapat beelőzött minket, így végeredményben a 10. hellyel kellett beérnünk a 12 csapatos mezőnyben. Ha ezúttal mi nyerünk, s pár hete a 3:1-es vezetés birtokában Kőrisfa ellen is begyűjtöttünk volna a 3 pontot (a végül elkönyvelt 1 helyett), akkor a 7-8. hely valamelyikén zárunk. Az kétségkívül jobban hangzott volna, ám ezzel együtt nagyon sok olyan reménykeltő momentumot láthattunk ezen az őszön, amely - a szurkolói elfogultságon túl is - bizakodásra adhat okot a tavaszi megmérettetés előtt. (Ennél részletesebb, hangsúlyosan szubjektív blogtudósítói idényértékelés hamarosan.) Szép volt srácok! Köszönjük!>>Képriport (26 fotó)

Edzői beszámoló

Monor SE-SzTK 3:1
Monor, 2008. november 16.

Kezdőcsapat:
Acsai
Ladányi, Szilágyi, Darabos, Dávid
Haász, Tótok, Orosz, Golts
Szuroczky, Kovács

Cserék: Horváth, Zsubori, Märtz, Szabó, Szamocseta, Hóbor
Gólszerző: Orosz

Az első félidő nagyon gyengére sikeredett, aminek nem tudom megmondani az okát. Talán ennyi idő kell ahhoz, hogy a srácok hozzászokjanak a füves pályához. Ám amíg nem hiszik el magukról, hogy tudnak focizni, és nem próbálnak meg bátrabban játszani, addig mindig nekünk kell majd futni az eredmény után. Bizonyára másként alakult volna a meccs, ha nincs az ellenfélnél pár visszajátszó, de tavaly mi is éltünk ezzel a lehetőséggel, úgyhogy más csapatoktól is el kell ezt fogadnunk.

Pandur Tamás, edző

SzTK-Váci Reménység, 2008. 11. 08.

Zsubori Ervin tudósítása

Küzdelmes, közepes színvonalú mérkőzésen megérdemelten nyert ellenünk 2:0 arányban a Váci Reménység tehetséges fiatalokból álló csapata. A 17 pontjával a tabella 5. helyén álló gárda (mi a meccs előtt 8 ponttal a 9. pozíciót foglaltuk el) már az első percekben mezőnyfölényt alakított ki, hosszú ideig beszorítottak bennünket a kapunk elé, ám a védelem és a középpálya – élén a remek formát, tanári megoldásokat mutató Martz Robival – jó ideig tartotta magát. Az első játékrész végéhez közeledve a kimondottan ügyesen és taktikusan futballozó vendégek – akik magasságban, életkorban, testfelépítésben ezúttal a mi srácainkhoz hasonló összképet mutattak - mégis megszerezték a vezetést. Gyors és jól cselező balszélsőjük többedszer húzta meg a szélt, majd középre kanyarított; a lesgyanús szituációban ketten is érkeztek a beadásra, és sikerült is betalálniuk. Szerencsére a gól után nem vált nyomasztóvá a fölény, mert mindenki tisztességgel dolgozott, sőt egy kontrából tiszta gólhelyzetünk is adódott; Haász Valter átadása nyomán Kovács Matyi maradt tisztán a tizenhatoson belül, el is lőtte a labdát, ám a kapus hárított.
A második félidőben ott folytatódott minden, ahol az első játékrész végén abbamaradt: jobbára a vendégek uralták a mezőnyt, nem nagyon tudtunk kibontakozni. A második gól mégis némiképp váratlanul, egy remek egyéni megmozdulás nyomán születetett: egy felhúzódó váci játékos észrevette a rést, s tévéközvetítésbe illő, látványos cselsorozat után kilőtte a hosszú sarkot. Szépítésre akkor kínálkozott alkalom, amikor Zsubori Barnabás egy ütközés után lefordult védőjéről, s egyedül törhetett kapura, ám hátulról elkaszálták (a sárga alighanem jogos lett volna, hiszen gólhelyzetben az utolsó játékosok egyike követett el szándékos szabálytalanságot). A szabadrúgást a keményen robotoló, ám megszokott formájától ezúttal elmaradó Orosz Bálint küldte kapura, de erős, ívelt lövése mellé szállt. Szuroczky Krisztiánnak is voltak szép megmozdulásai, egyszer a szögletzászló közelében többször is hintába ültette a védőit, ám a beadása már nem okozott veszélyt. Acsai Misi – aki egyik gólról sem tehetett – bemutatott még néhány bravúrt, egyszer a kapufa is segített, egyszer pedig a bíró les miatt érvénytelenítette a váciak találatát, így az állás már nem változott.
Összességében nem rossz ez a szoros eredmény - talán a kétszámjegyű kapott gólokat lassan tényleg elfelejthetjük -, mert ezen a szombaton a váciak kétségkívül jobbak voltak. Az elszántsággal, küzdeni akarással nem volt gond (csak azokon a fránya szabálytalan bedobásokon jutnánk már túl végre), ám ez most csak a tisztes helytálláshoz volt elég; hiányzott az a plusz, amivel a mostani ellenfélnél lényegesen erősebb csapatokat is képesek voltunk már megszorongatni. Az idei utolsó állomás, Monor, nem tartozik ez utóbbiak közé, hiszen a mostani forduló előtt (11:27-es gólaránnyal) egy ponttal mögöttünk, a 10. helyen tanyáztak. De szép is lenne egy idegenbeli győzelemmel búcsúzni az őszi évadtól! És miért is ne sikerülne? Hajrá srácok!

Edzői beszámoló

SzTK-Váci Reménység 0:2
Szigetszentmiklós, 2008. november 8.

Kezdőcsapat:
Acsai
Ladányi, Szilágyi, Darabos, Dávid
Märtz, Haász, Orosz, Golts
Szuroczky, Kovács

Cserék: Zsubori, Horváth, Szabó, Rácz

Csak a második félidőre értem oda, de Csurka Zoli elmondása szerint az első játékrészben egyenrangú ellenfelei voltunk a Vácnak. Ezúttal is kimaradt egy óriási helyzet, és a végeredmény is megegyezett a Dunaharaszti elleni meccsével. Most is mindent megtettünk, de az ellenfél kiemelkedő tudású játékosa egy klasszis góllal végképp eldöntötte a három pont sorsát.

Pandur Tamás, edző

Dunaharaszti MTK-SzTK, 2008. 10. 02.

Zsubori Ervin tudósítása

Az előzetes közvélemény-kutatás során a többség itt, az U13-as szurkolói blogon arra voksolt, hogy ezúttal képesek leszünk meglepni Dunaharasztit, s elhozzuk a három pontot az „ősi rivális” otthonából. A tabellán öt hellyel előttünk álló csapattal kapcsolatos optimizmust - folyamatosan javuló teljesítményünk mellett - alighanem az is táplálhatta, hogy mindenki biztosra vette: a már tavaly is három évvel idősebbnek tetsző, hatalmas termetű Dina időközben kiöregedett a keretből. Nos, Dina ott volt a kezdőben, mégsem sok hiányzott ahhoz, hogy a remények valóra váljanak. Csapatunk ugyanis minden idők talán legjobb első félidei játékát produkálta.
Agresszív letámadás, a félpályáig feltolt védekezés, kiváló középpályás teljesítmények, okos, higgadt, tudatos labdafelhozatalok, hatalmas mezőnyfölény, kidolgozott helyzetek - a mi szemszögünkből ezek jellemezték az első 35 percet. Ez a játékfelfogás olyan hatékonyan működött, hogy az otthoni együttes először a 25. (!) percben tudta a védelmünk mögé bejátszani a labdát, ám a kritikus szituációban Acsai Misi bravúrral hárított. A valóban szemet gyönyörködtető játékból, ahol mindenki a maximumot nyújtotta, egyedül a gól hibádzott. Pedig arra is lett volna több lehetőség. A legnagyobb talán Szuroczky Krisztián előtt adódott, aki a harcosan küzdő Kovács Matyitól kapott egy kiugratást, amellyel egyedül iramodhatott a kapu felé, ám miközben megpróbálta elhúzni a kapus mellett a labdát, sikerült szerelni. A hórihorgas hálóőrnek lehettek hálásak a harasztiak akkor is, amikor – a mezőnyben Golts Rolanddal együtt ezúttal is rengeteget dolgozó – Orosz Bálint 17 méterről elvégzett, tökéletesen eltalált szabadrúgását is kitornászta a pipából. Az ihletetten játszó csapatból Dávid Ricsi és Szilágyi Gabi magabiztos védőmunkáját és pontos szöktetéseit, Darabos Balázs és Ladányi Bence hasznos védekezését, Haász Valter határozott labdaszerzéseit és támadásvezetéseit, s mindenekelőtt a mezőny legjobbja, Tótok Andris lényegében hibátlan, csupaszív, fáradhatatlan, mindenhová odaérő, mindig időben felszabadító, bátor játékát is ki kell emelni. És persze a kapuban Misiét, akire három ízben vezették egy az egyben a labdát, ám zseniális kifutásaival és helyezkedéseivel mindháromszor hárítani tudta a százszázalékos gólhelyzetet.
Ebből a három ziccerből kettő a 0:0-ra végződött első félidőt követő második játékrészre esett, amelyet - váratlan módon - jóval bizonytalanabbul, kapkodóbban kezdtünk. Ezúttal nehezebben tudtuk megtartani a labdát, miközben a hazaiak érezhetően rákapcsoltak; Dina is többször felhúzódott a középhátvédi posztról, cselsorozatokat is vállalt, s eredményesen osztogatott a szintén magas és ügyes szélsőknek. A 10. percben a gól mégsem egy kijátszott akcióból, hanem tulajdonképpen a „semmiből” esett: egy tizenhatoson belüli kavarodásból többszöri próbálkozásra sem sikerült kivágni a labdát, így azt végül bekotorták a hálónkba.
Nem adtuk fel, támadtunk tovább, s voltak is helyzeteink. A bekapott gól után beállt, s végig aktívan, jól játszó Zsubori Barnabás az ellenfél büntetőterületének előterében szerzett labdát, s Matyival játszott össze; a második kényszerítő után utóbbi már tisztán állt szemben a kapussal, de a meccset mindvégig jól - következetesen és határozottan - vezető bíró les miatt lefújta az akciót. Voltak újabb szabadrúgásaink és szögleteink is, de ezen a vasárnapon valahogy nem sikerült betalálni. A fizikailag összességében erősebb harasztiak a meccs végére fölénybe kerültek, majd néhány perccel a lefújás előtt - amikor a frissen becserélt védelem nem tudta elég gyorsan lereagálni az ugyancsak akkor beállt Völler Ádám túl rövidre sikerült kirúgása nyomán kibontakozó kontrát - megszerezték második góljukat is. Így végül „papírforma” érvényesült, holott a reális végeredmény sokkal inkább a döntetlen lett volna - elsősorban az első félidei kiemelkedő teljesítményünk alapján. Ebből kell építkezni. Szép volt, srácok!

Edzői beszámoló

Dunaharaszti MTK- SzTK 2:0
Dunaharaszti, 2008. november 2.

Kezdőcsapat:
Acsai
Ladányi, Szilágyi, Darabos, Dávid
Tótok, Haász, Orosz, Golts
Szuroczky, Kovács

Cserék: Zsubori, Hóbor, Szamocseta, Völler

Megint az a bosszantó kimaradt helyzet az elején... Szerintem másképp alakult volna a mérkőzés, ha mi szerezzük meg a vezetést. Akkor a házigazdáknak kellett volna támadniuk, mi meg kontrázhattunk volna. A végén már mindent megpróbáltunk, feltettünk mindent egy lapra (3 hátvéd, 4 csatár), de sajnos ez is kevés volt. A második kapott gól már nem osztott, nem szorzott.

Pandur Tamás, edző

SZTK-Maglód, 2008. 10. 25.

Haász Gábor tudósítása

Az elmúlt hetek egyik legjobb formáját mutatta csapatunk a Maglód elleni itthoni meccsen. Külön-külön talán nem is lehetne senkit kiemelni; mindenki teljes odaadással játszott, s mindvégig megpróbált eleget tenni az edzők elvárásainak. Kapusunk, mint mindig, tette a dolgát, és ezzel magabiztosságot adott a csapatnak. A védők erőszakossága nem engedett teret az ellenfél csatárainak, hogy százszázalékos helyzetig jussanak; középpályásaink fegyelmezetten visszazártak, támadóink pedig sokszor lehetetlennek tűnő helyzetből is megpróbáltak gólt szerezni, ha ez most sajnos nem is sikerült. Persze nem szabad elégedetlennek lennünk: tavaly ilyenkor mit nem adtunk volna egy győzelemért, vagy egy döntetlenért, amelyekből az idén már több is van a tarsolyunkban.
Bár nem akartam senkit kiemelni, egy kivételt azért tennék: a játékvezető ezen a mérkőzésen is főszereplővé vált, érthetetlen döntéseivel. Többször is alkalmazhatott volna például előnyszabályt, ám nem tette, megfosztva így kiugró támadóinkat az esetleges gólörömtől.
Ezzel együtt, senki nem volt elégedetlen a látottakkal, amit az is bizonyít, hogy a második félidei cserék során „tapsorkán” kísérte a kispadig a pályáról levonuló játékosainkat. Külön öröm volt látni, hogy balhátvédünk, Dávid – immár járógipsszel – szintén ott ült a lelátón, s együtt szurkolt velünk a csapattársainak; talán ez a jó kis mérkőzés is siettette gyógyulását.
Mindenesetre úgy néz ki, igaza volt az SZTK vezetőségének, hogy már tavaly is benevezte a srácokat az U13-as bajnokságba, mert nyilván annak a küzdelmes, és sikerekben nem igazán bővelkedő évadnak is köszönhető, hogy mostanra talán tényleg beérett a csapatunk. Meg alighanem annak is, hogy immár két kiváló edző irányítja az együttest.
Visszatérve a hétvégi mérkőzésre: szép volt fiúk, csak így tovább, megtaláltátok az utat a sikerek felé. Hajrá SZTK!>>Képriport (13 fotó)

Edzői beszámoló

SzTK-Maglód 0:0
Szigetszentmiklós, 2008. október 25.

Kezdőcsapat:
Acsai
Ladányi, Szilágyi, Martz, Dávid
Tótok, Haász, Orosz, Golts
Szuroczky, Kovács

Cserék: Horváth, Szabó

Egy jobb csapat ellen értünk el döntetlent, hazai pályán. A vendégek valamivel közelebb álltak a győzelemhez, de kis szerencsével vagy pontosabb végjátékkal akár a három pontot is itthon tarthattuk volna.

Pandur Tamás, edző

Kőrisfa-Nagykőrös - SzTK, 2008. 10. 19.

Zsubori Ervin tudósítása

Három meccsből három vereség, 3:25-ös gólkülönbség - így festett a mérlegünk a mostani találkozó előtt Kőrisfa-Nagykőrös ellen. Ennek ismeretében, azt hiszem, előzetesen egy döntetlennel sokan kiegyeztek volna. Nos, az eredmény 3:3 lett, ami az első idei pontszerzésünk idegenben, a jogos örömbe mégis vegyül egy kis csalódottság: mindössze 3 percen múlott, hogy nem 3 pontot begyűjtve utazhattunk haza…
A hideg, ködös vasárnap délelőttön a mérkőzés nem egészen úgy indult, ahogy elképzeltük: tízegynéhány percnyi, viszonylag kiegyenlített mezőnyküzdelem után a hazaiak találtak egy gólt. A tizenhatos sarkáról az egyik támadójuk, suta mozdulattal, lőtt egy hatalmas gyertyát, a labda azonban olyan szerencsétlenül hullott le kapusunk, Acsai Misi előtt, hogy nem tudta blokkolni, s az valahogy átpattant rajta, majd visszahullott a kapuba. Mégis, érezni lehetett, hogy ez a Kőrisfa nem az a Kőrisfa, amelytől sorra gólzáporos vereséget szenvedtünk, így a bekapott gól nem fogta meg a csapatot. A védekező alakzat – ha időnként kicsit kapkodva, máskor szerencsével is (két kapufa egy támadáson belül), de állta a sarat. Misi magabiztosan védett, Ladányi Bence, Szilágyi Gabi és Dávid Ricsi kitartóan robotolt, Märtz Robi egy-egy cselt is bevállalt (bár néha jobb lett volna inkább indítani), Darabos Balázs pedig - a mezőny egyik legjobbjaként - lényegében végig hiba nélkül játszott, többször is tanári módon megelőzte ellenfelét, kisegített jobbra-balra, s számos létfontosságú felszabadító rúgás is fűződött a nevéhez.
Ilyen háttér előtt a középpályán is gyakran labdához jutottunk, így Orosz Bálint vezérletével egyre inkább erőltethettük a támadásokat. Haász Valter is többször visszahúzódott labdát szerezni, keményen ütközött, ha kellett, jó passzai voltak, s néhányszor meg is húzta a jobb szélt; talán érdemes lett volna még többször indítani, mert egy meglehetősen kis termetű védő állt vele szemben. Nem így a bal oldalon, ahol Szuroczky Krisztián hórihorgas bekket fogott ki, ám ő is végig erőszakosan és lelkesen küzdött, gyakran kényszerítőzött a felhúzódó Golts Rolanddal, s egyszer sikerült is leráznia védőjét, de lövése centikkel mellégurult. Pár perccel később középcsatárunk, Zsubori Barnabás került helyzetbe; a tizenhatosról vette célba a kaput, de lapos lövése szintén mellé ment vagy fél méterrel. Ám a lelkes és egyre magabiztosabb játéknak így is meglett az eredménye, még az első félidőben. Bálint, akinek a lövésekkel ma nem volt szerencséje, egy 40-45 méteres szabadrúgást ívelt a tizenhatos előterébe, amelyet sikerült fejjel megcsúsztatni. A labda így átjutott a védőkön, s a bemozduló Barnabás előtt pattant le, aki az ötösről ballal higgadtan a kapuba lőtt.
Az egyenlítéstől érthetően feldobódva vonultak a szünetre a mieink, hogy néhány perc múlva még feltüzeltebben folytassák a játékot. Ha az első félidőben jól játszottunk, akkor a második játékrész első felében valósággal remekelt a csapat. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, a hazaiak fejvesztve, s egyre idegesebben védekeztek, de egy darabig megúszták gól nélkül. Körülbelül tíz perc elteltével Pandur Tomi megpróbált rátenni még egy lapáttal, s hármas cserét hajtott végre. A védelembe Horváth Ádám, a középpályára Tótok Andris jött be, előre pedig a csapatunknál első ízben pályára lépő Kovács Matyi. Méghozzá nem is akárhogyan: a magas, erős, gyors játékos - akivel lényegében kétcsatáros játékra tértünk át - már első megmozdulásaival zavart okozott a védelemben, majd egy Barnabástól kapott átadásból rögtön gólt is szerzett. Vezettünk! Mi több, vesztes állásból fordítani tudtunk, amire még eddig nem volt példa! És az iram nem csökkent: mindenki a maximumot nyújtotta, az első félidőben még nem százszázalékos Roland valósággal megtáltosodott, Szuri még aktívabbá és bátrabbá vált, Barnabás pedig elkezdte „ontani” a gólpasszokat. A következőt akkor, amikor egy gyönyörűen kijátszott, három átadásos szituáció után ismét Matyi elé tálalt, akinek a lövésébe a kapus most beleért, de védeni nem tudta: ezzel 3:1 ide; idegenben, 0:1-ről! No, erre meg eddig végképp nem volt precedens!
A nagykőrösiek becsületére legyen mondva, hogy még ekkor sem adták fel, s megpróbáltak támadni. Misinek többször is dolga akadt, s tette is a dolgát, ám egy kavarodás után mégis bevették a kapuját. Ezzel szorosabbá vált a meccs, de egy újabb fordulat a játék képe alapján irreálisnak tűnt. S végképp azzá vált volna, ha Matyi első meccsén megszerzi a mesterhármast, amire minden esélye meg is volt. A hazaiak kitámadtak, ám a középkörben Barnabásnak sikerült szerelnie; csinált egy cselt, majd ugyanazzal a mozdulattal erőteljes passzal indította a leshatáron helyezkedő Matyit, aki a rárontó két védő között lendületből úgy vette át a labdát, hogy ezzel kétméteres előnybe került. Teljesen egyedül roboghatott a kapu felé, ám valószínűleg egy mélyedésen irányt változtatott a labda - a pálya katasztrofális állapotban volt, tele gödrökkel, fűmentes foltokkal, huppanókkal -, s ettől megtört a lendülete, visszacselre kényszerült, s oda volt a helyzet. Közben már pályára lépett Szabó Ákos és Rácz Tomi is, s mindenki hősiesen igyekezett tartani az eredményt, ám végül a szerencse nem állt mellénk: három perccel a vége előtt a remek formában védő Misi előbb még kiütötte a lövést, ám a kipattanót sikerült a kapu felé terelni, s az a belső kapufáról becsorgott a hálónkba.
Megérdemelték volna a srácok a győzelmet, mert mindent megtettek érte, s valóban jól játszottak, de ez a döntetlen is nagyon szép eredmény, s tartást adhat a továbbiakra a csapatnak. Szép volt, fiúk!>>Képriport (24 fotó)

Edzői beszámoló

Kőrisfa-Nagykőrös - SzTK 3:3
Nagykőrös, 2008. október 19.

Kezdőcsapat:
Acsai (6)
Ladányi (6), Szilágyi (6), Darabos (7), Dávid (6)
Märtz (5), Haász (5), Orosz (5), Golts (6)
Szuroczky (6), Zsubori (7)

Cserék: Kovács (8), Tótok (6), Horváth (5), Szabó, Rácz
Gólszerzők: Kovács (2), Zsubori (1)
Jók: Kovács, Szuroczky, Darabos, Zsubori

Igazságos döntetlen született, bár nagyon bosszantó, hogy kétgólos előnyt pazaroltunk el. Azért viszont külön dicséret illeti a csapatot, hogy hátrányból tudott fordítani, amire még nem volt példa. Megint volt az elején egy elkerülhető gól, meg két kimaradt helyzetünk. Ezeket a hibákat kell kijavítani, és biztos vagyok benne, hogy még jobbak leszünk.

Pandur Tamás, edző

SzTK-Abony KID, 2008. 10. 12.

Zsubori Ervin tudósítása

Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy ebben a korosztályban nincsenek még biztos favoritok (persze kérdés, a többiben vannak-e), így előre lefutott, papírforma-mérkőzésekről sem beszélhetünk. Ha nem így lenne, két hete az akkor még nulla pontos Dunakeszi ellen simán kellett volna hoznunk a meccset, legutóbb pedig a 15 ponttal a második helyen álló Abony KID csapatától sima vereséget kellett volna szenvednünk. Ez utóbbira persze lehet azt mondani, hogy így is történt, hiszen 0:4 lett a vége (s ahogy mondani szokás: a jegyzőkönyvekben csak ez marad meg), ám pusztán az eredmény alapján véleményt mondani súlyos leegyszerűsítés lenne.
Szóval nincs papírforma, s az U13-as mezőnyben hatványozottan igaz, hogy egy csapat úgy játszik, ahogy az ellenfél engedi, s az addigi eredményei alapján egy mégoly esélyes gárda is elbizonytalanodik, kizökken, amennyiben a vártnál komolyabb ellenállásba ütközik. Október 12-én is ez történt: csapatunk lelkesen, feltüzelve, bátran futott ki a pályára, s néhány percnyi tapogatózás után lényegében beszorította a kapuja elé az ellenfelet. Kapkodás, kivágott labdák, tétova ellentámadási kísérletek: az első negyedórában lényegében erre futotta a jó felépítésű, visszajátszókat is bevető, technikailag láthatólag képzett abonyiaknak. Eközben előttük több helyzet is adódódott, ám az általam oly sokat emlegetett, sorsdöntő első gól sajnos nem akart összejönni: az ötös sarkára kisodródó Barnabás váratlan bal lábas lövése a kapufát találta el; pár perccel később a kapus kezeiből kicsúszó labdára egy tizedmásodperccel később csapott le a kelleténél; egy energikus betörés után 15 méterről leadott erős lövését sikerült kitornászni a jobb felső sarokból. Miután pedig a félidő vége felé a kapus mellett már eltolta a labdát, s elkaszálták (megjegyzendő: a bírónak teljesen egyértelműen piros lapot kellett volna adnia az utolsó emberként szabálytalankodó hálóőrnek, ám ez elmaradt), az ezúttal is rengeteg dolgozó Bálint 16 méterről leadott - s eddig jobbára góllal végződő - szabadrúgása szintén nem ment be.
A szünetben ezzel együtt teljesen reálisnak tűnt, hogy beigazolódik a blogos szavazás optimizmusa, miszerint sikerül meglepetést okozni, s nem fogunk kikapni Abonytól. „Egygólos meccs” - mondta Gábor. „Nem egygólos, hanem az nyer, amelyik csapat az első gólt rúgja” - mondtam én, természetesen abban reménykedve, hogy mi rúgjuk majd azt a bizonyost. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy ebben a korosztályban 1. amelyik csapat az első gólt rúgja, az pontszerzőnek tekintheti magát; 2. amelyik csapat két gólra növeli az előnyét, szinte biztos, hogy három pontot vihet majd haza; 3. háromgólos előnyt pedig gyakorlatilag lehetetlen megfordítani, sőt ahol három gól becsúszik, ott könnyen lehet a végén hét-nyolc is.
Sajnos, ezúttal nem mi rúgtuk az elsőt, hanem az 50. perc tájékán a vendégek. Ezúttal itt még nem dőlt el semmi, mert támadtunk tovább, ám a második gól után lényegében elúszott a meccs. A kitűnően védő Misi, majdnem a félpályáig kifutva egy hosszú szöktetésre, egy másodperccel később ért oda (meg lehetett próbálni, hiszen két perccel korábban, hasonló szituációban, remekül megelőzte a csatárt, s tisztázott), így a támadó megtarthatta a labdát, s higgadtan el is találta a kapunkat. A srácok becsületére legyen mondva, hogy küzdöttek tovább, ám emiatt egyrészt kitámadtunk, másrészt a góloktól a vendégek visszanyerték magabiztosságukat, s két kontrából négyre növelték az előnyt. Így végül mégis azzal a jó érzéssel mehettek haza, hogy hozták a papírformát. Pedig állítom: ha mi rúgjuk az elsőt, simán lehetett volna 4:0 ide.
Következik Kőrisfa, amely csak 1 ponttal áll előttünk, így papírformáról egyáltalán nem beszélhetünk, viszont az emlékeink nem túl jók velük kapcsolatban. De hát az emlékekre végképp nem szabad taktikát építeni…

Edzői beszámoló

SzTK-Abony KID 0:4
Szigetszentmiklós, 2008. október 12.

Kezdőcsapat:
Acsai (5)
Ladányi (5), Szilágyi (6), Darabos (5), Dávid (5)
Märtz (5), Haász (6), Orosz (5), Golts (5)
Szuroczky (5), Zsubori (5)

Cserék: Horváth (4), Szabó (5), Hóbor, Szamocseta
Jók: Acsai, Haász

Az eredmény nem tükrözi megfelelően a mérkőzést. Amíg bírtuk erővel, addig egyenlő ellenfelei voltunk a nem rossz erőt képviselő Abonynak. Ami nálunk kimaradt, azt ők berúgták. A helyzetkihasználáson kell javítanunk.

Pandur Tamás, edző

Dunkakeszi Kinizsi USE-SzTK, 2008. 10. 04.

Zsubori Ervin tudósítása

Nagyon kellett volna ez az idegenbeli győzelem. Ha sikerült volna begyűjteni, akkor 9 pontjával a csapat stabilan megkapaszkodhatott volna az élbolyban, s a srácok talán végleg elhitték volna, hogy van keresnivalójuk a Pest megyei kiemelt U13-as mezőnyben. Vagyis megerősödhetett volna annyira az önbizalmuk, hogy bárkivel eséllyel vegyék fel a versenyt. A siker azonban ezúttal elmaradt - sőt belefutottunk egy 9:2-es zakóba -, így korántsem lehet még hátradőlni.
Pedig az előzetes esélylatolgatások egészen más végeredményt ígértek: a Dunakeszi Kinizsi Utánpótlás SE – az MLSZ adatbankjának adatai szerint – a meccs előtt 0 ponttal, 5:13-as gólkülönbséggel tanyázott a sereghajtók között, míg mi 6 ponttal, 15:14-es gólaránnyal az 5. helyet foglalhattuk el a 12 csapatos bajnokságban. Ráadásul az utóbbi három találkozón mutatott játék is azt ígérte, hogy meg lehet az első idegenbeli győzelmünk. Sajnos nem ez történt. Az okokat kutatva, a mérkőzés körülményeiről mindenképpen érdemes szót ejteni. Egyfelől zuhogó esőben léptünk pályára, amit az idei és a tavalyi bajnokikon jobbára megúsztunk, s így nem nagyon volt tapasztalatunk arról, mennyiben kell ilyenkor mást játszani. Másfelől, a meccsre a gyönyörűen felújított (vagy talán még rekonstrukció alatt lévő – erre a Fűre lépni tilos! táblák utaltak) főpálya mögötti, gödrökkel, mélyedésekkel sűrűn tarkított, leginkább gazosnak nevezhető edzőpályán került sor. Persze az otthoniaknak is azon kellett játszaniuk, így elvben egyenlő eséllyel rajtolt a két gárda, ám az az igazság, hogy a kiváló műfű birtokában kicsit elszoktunk már az efféle játékterektől. Mindemellett az ellenfél nyurga, s igen jól mozgó, ügyesen passzoló, technikás játékosai sem keltették a tabellából leszűrhető „pofozógép” benyomását, könnyen elképzelhető tehát, hogy az eddigi keretet ezúttal megerősítették néhány visszajátszóval.
Mindezzel együtt, az elején mi irányítottuk a játékot, az utóbbi hetekben megszokott módon beszorítottuk az ellenfelet. Mégis mi kaptuk az első gólt, amely, finoman szólva is, elkerülhető lett volna: az amúgy - az eredmény ellenére - végig jól védő Misi az ötösről nem kirúgta, hanem kipasszolta a legközelebb álló védőnek a labdát, aki a rárontó támadóktól fenyegetve túl röviden gurította azt vissza, s kapusunk már nem tudott felszabadítani. Az egyértelmű potya szerencsére nem szegte kedvét a csapatnak, nyomtunk tovább. Egy szöglet után Barnabás előtt adódott nagy lehetőség a hosszú saroknál, de nem találta el jól, néhány perccel később azonban, hasonló szituációban, Gabi már eredményes volt. Ezt követően kiegyenlítettebb lett a játék, a hazaiak gyors csatárai többször eljutottak a tizenhatosunkig, de két ízben a kapufa, a többi esetben pedig Misi állta útját a gólnak. Egy tizennyolcról, takarásból a hosszúra elcsavart lövésre azonban már ő sem érhetett oda, így 2:1-es állásnál vonultak szünetre a csapatok.
Úgy tűnt, még messze nem úszott el ez a meccs, bár a srácokon kétségkívül nem érződött az az ellenállhatatlan lendület, elszántság, amely például Tura ellen megfigyelhető volt. Ezzel együtt, ha sikerül kiegyenlíteni, egészen más végeredmény is születhetett volna. Ám a második félidő elején Dunakeszi csapata növelte előnyét, méghozzá a mi öngólunkkal: egy beadás után a felszabadítani igyekvő Darabos Balázs védhetetlenül kilőtte a hosszú sarkot. A 3:1 már nehezen tűnt ledolgozhatónak, egy újabb, szépen kijátszott találat után pedig lényegében eldőlt a mérkőzés. Valószínűleg ezen a szinten nagyon sokat számít, ki rúgja az első gólt, ha pedig valamelyik csapat háromgólos előnyre tesz szert, akkor az olyan behozhatatlannak tűnik, hogy az ellenfél akarva-akaratlanul feladja. Itt is ez történt. A dunakesziek megérezték, hogy végre elkönyvelhetik első győzelmüket; ez fellelkesítette, majd magabiztossá tette őket, s egy idő után ez a játékukon is meglátszott: sorra dolgozták ki a helyzeteket, s ezek egy jelentékeny hányadát értékesítették is. Talán ha még az első félidőben Bálint szabadrúgása bemegy, vagy a másodikban egy szöglet után Ricsi bombája nem pont a kapust találja el, s feljövünk 4:2-re, akkor még fel lehetett volna pörögni, de Roland révén a szépítés túl későn sikerült, így 9:2 lett a vége.
Sajnos többen végig álmosan, erőtlenül, mélyen tudásuk alatt játszottak; önmagukhoz képest Bálint és Roland sem tudott most nagyot alkotni, a csatáraink pedig belegabalyodtak a feltoltan védekező hátvédek csapdáiba. Egyenletesen jó teljesítményt talán csak Szilágyi Gabi nyújtott ezen a meccsen, aki ugyebár gólt is szerzett, de védőként így is csak ideig-óráig tudta feltartóztatni a futószalagon érkező támadásokat.
Jövő szombaton az első 4 meccsen 9 pontot és 21 gólt szerző, s így a 3. helyen álló Abony Kid csapatát fogadjuk. ezúttal tehát az előjelek aligha a mi győzelmünk mellett szólnak. De miért nem bízhatnánk egy meglepetés-eredményben? Hajrá srácok! Hajrá SzTK!>>Képriport (24 fotó)

Edzői beszámoló

Dunakeszi Kinizsi USE-SzTK 9:2
Dunakeszi, 2008. október 4.

Kezdőcsapat:
Acsai
Szilágyi, Dávid, Darabos, Nabilek
Orosz, Martz, Golts
Haász, Zsubori, Szuroczky

Cserék: Horváth, Herke, Szamocseta, Hóbor
Gólszerzők: Szilágyi, Golts

Irreális pályán - amelyet látva még a játékvezető is elgondolkodott, hogy levezesse e a mérkőzést - bosszantó eredmény született. Rosszul kezdtünk, aztán lassan magunkra találtunk, de mielőtt szorossá tehettük volna a meccset, rögtön kaptunk egy újabb gólt. A második félidőben teljesen szétestünk, aminek csúnya vége lett; az egész a törökbálinti mérkőzésre hasonlított. A sok kapott gól ellenére a két középső védőt tudnám kiemelni; ha ők nem így játszanak, akkor a végeredmény még szomorúbb lett volna.

Pandur Tamás, edző

SzTK-Veresegyházi VSK, 2008. 09. 27.

Zsubori Ervin tudósítása

Valami elindult, valami nagyon jó – az utóbbi három találkozó után ezt most már nyugodtan kijelenthetjük. Első itthoni meccsünkön a legendás 8:0 adta meg az eufórikus alaphangot; a múlt héten Alsónémedi ellen egy kicsit talán későn kezdtünk el hajrázni, így nem volt már idő az egyenlítésre, de az 1:2 is vállalható eredmény; a második hazai mérkőzés pedig ismét végig lelkes, helyenként pedig remek játékot, s végeredményben ismét magabiztos győzelmet hozott!
Az már a bemelegítéskor látszott, hogy Veresegyháza csapata – amely némi késéssel érkezett meg az SzTK-pályához a szombat reggeli meccsre – nagyobb játékerőt képvisel a turaiaknál: a többségében magas, jól mozgó játékosok ügyesen és gyorsan passzolgattak a rákészülés során. A Tomi távollétében ismét Csuri vezette csapatunk azonban átélte már, hogy képes a jó játékra; így a sípszó után azonnal nagy elánnal kezdtünk támadni, ami szemmel láthatólag meglepte és elbizonytalanította az ellenfelet. Az első percekben végig mi irányítottuk a játékot, kapura lövésekkel is próbálkoztunk, beszorítottuk a vendégeket, s ennek gyorsan meg is lett az eredménye. Egy kavarodás után, az 5. percben szöglethez jutottunk, amelyhez természetesen Bálint állt oda; remekül eltalált beívelése a kapu felé csavarodott, méghozzá olyan erővel, hogy a kapus nem tudta fogni, csak továbbütni, a hosszú saroknál pedig Barnabás érkezett, s „menetrendszerűen” a hálóba bombázta a lélektanilag nagyon fontos első gólt! A megnyugtató vezetés birtokában tovább támadott a csapat; a középpályán Roland, Gabi, András, illetve a fel-le ingázó Bálint jól szűrte meg az ellenfél próbálkozásait, s a támadásoknál mindkét szélsőnk, Szuri és Valter előtt is adódtak lehetőségek. A fölényünk azonban most nem volt olyan nyomasztó, mint Tura ellen, egy-egy kontrára azért futotta a versegyháziaknak, majd egy 18 méternél megadott szabadrúgásnál gólhelyzetük is adódott: a sorfal fölött átszálló, erős lövés a léc alá tartott, ám Misi hatalmas bravúrral még bele tudott érni, s a kapu fölé tornászta a labdát. Ám a válasz sem maradt el: Bálint vagy 22 méterről végezhetett el szabadrúgást, s ott sem sokon múlott a gól. Védelmünk baloldalán Dávid kifejezetten jól játszott, általában odaért, belépett, s gyakran higgadtan indított is a szerelés után, de Robi és Bence is eredményesen tette a dolgát. Így az ellenfélnek egy érdemi helyzete akadt még az első félidőben: egy jó ütemű kiugratás után a gyors szélsőjük lefutotta a hátvédeket, betört a tizenhatoson belülre, ahol egy kétségbeesett mentési kísérlet során kis híján elkaszáltuk. A „szándék” megvolt, ám az utána nyúló láb szerencsére nem érte el (különben egyértelmű büntető lett volna), így tovább tudta vinni a labdát, ám Misi ezúttal is jól helyezkedett, a helyzetet tehát nem sikerült gólra váltani. Nem így a mieinknek, akik szintén több helyzetet dolgoztak ki, s veszélyes szögleteket is kiharcoltak, ám a második gól nem ezekből, hanem Barnabás továbbpöckölt labdája nyomán egy 15 méterről leadott, védhetetlen Bálint-bombából született, a 28. percben. Fölényünk ezt követően is állandósult, így úgy vonultak a szünetre a csapatok, hogy a meccs végkimenetele eldőlni látszott.
A Versegyháza erejét és játéktudását mutatja, hogy 0:2-nél egyáltalán nem omlottak össze, sőt a második félidőre egy feltüzelt, támadó szellemű gárda futott ki a pályára. Agresszívebben léptek fel, a széleken pedig hosszú indításokkal próbálkoztak, amihez meg is voltak a kellően gyors szélsőik. Hősiesen védekeztünk, ám a középpályán kevésbé tudtuk megtartani a labdát, s ezzel magunkra húztuk az ellenfelet. Misin azonban ma nem lehetett kifogni; együtt élt a játékkal, kifutott, tisztázott, jól helyezkedett, vetődött, s – amint jó kapushoz illik – szerencséje is volt. Különösen akkor, amikor egy tiszta helyzetben leadott kőkemény lövés a felső kapufáról nagy erővel, ám még épp a gólvonalon kívül csapódott le mögötte; kapusunk gyorsan eszmélt, s a rárontó csatárok között megkaparintotta a labdát. A nyomás legalább 25 percen át tartott, ám a csapat becsületére legyen mondva: ha helyenként hibázva, kapkodva is, de végig álltuk a sarat; a játékosok kisegítették egymást, mindenki igyekezett, sokat dolgozott; a középpályán különösen András harciasságát érdemes kiemelni. Elöl inkább csak kontrákra futotta, azokból viszont többre is. A felfutó Rolandot kétszer-háromszor is az utolsó pillanatban tudták csak szerelni (néha, ha egy picit hamarabb szabadul a labdától, gólhelyzet is adódhatott volna). Valter egy kényszerítő után bejutott a büntető területen belülre, s megcélozta a rövid felső sarkot, ám lövését az amúgy szintén kiválóan védő vendégkapus hárítani tudta. Egy beadás után Barnabás előtt is adódott egy újabb lehetőség a jobb oldalon: a lőtt passzt szépen levette, be is fordult, ám a lövésre már nem maradt ereje.
A meccs vége felé a vendégcsapat tagjai – a sorozatos cserék ellenére – kezdtek elfáradni, így enyhült a nyomás, aminek következtében mi is egyre több kidolgozott támadást tudtunk vezetni. Az egyik ilyennél, öt perccel a vége előtt, Bálint keveredett a tizenhatoson belülre, s bár lövése kijött a kapufáról, ismét meg tudta szerezni a labdát, majd csinált egy pimasz hátrahúzós cselt, ami már sok volt a védőknek, s felvágták az ötösön belül. A büntetőhöz a sértett állt oda, s bár erős és helyezett lövését a kapus bravúrral kiütötte, a kipattanónál már nem volt esélye, azt Bálint bebikázta a bal sarokba. Ezzel a meccs végleg eldőlt, ám nem fejeződött be: még szinte tartott a gólöröm, amikor a felezővonalnál helyezkedő veresegyházi csatár kapott egy zseniális kiugratást; ahogy maga elé engedte a labdát, már látszott, hogy az ellenfél térfelén tartózkodó védőinknek esélyük sincs arra, hogy utolérjék. A játékos így egyedül iramodhatott a kapunk felé, kétszer ügyesen megtolta a labdát, s már a tizenhatosunknál járt; Misi a végsőkig kivárt, s bár kifelé mozgott, hogy szűkítse a szöget, nem mozdult el egyik irányban sem, ami épp elég volt ahhoz, hogy elbizonytalanítsa a csatárt: a jobb alsó sarkot vette célba, ám labdája elgurult a kapufa mellett. A kirúgást követően a meccset hiba nélkül vezető játékvezető lefújta a találkozót.
Ismét jó volt tehát SzTK-szurkolónak lenni, s ismét nagy öröm az SzTK U13 Szurkolói Blog tudósítójának lenni. E győztes meccs után a srácaink talán tényleg elhiszik, hogy képesek győzni, képesek azt játszani, amit valójában tudnak – s amit e meccs háromnegyed részében meg is tudtak valósítani -, így bárkivel szemben felvehetik a versenyt. Szép ősz lesz ez, akárki akármit mond. Bravó srácok! Hajrá SzTK!>>Képriport (23 fotó)

Edzői beszámoló

SZTK-Veresegyháza 3:0
Szigetszentmiklós, 2008. szeptember 27.

Kezdőcsapat:
Acsai
Ladányi, Szilágyi, Martz, Nabilek
Orosz, Tótok, Golts
Haász, Zsubori, Szuroczky

Cserék: Szamocseta, Hóbor
Gólszerzők: Zsubori, Orosz (2)

Sajnos nem tudtam jelen lenni ezen a találkozón, így erről nem tudok értékelést adni, de azt hiszem, az eredménnyel mindenképpen elégedettek lehetünk, s ahogy hallottam, a mutatott játékkal sem volt különösebb probléma.

Pandur Tamás, edző

Alsónémedi, 2008. 09. 18.

Haász Gábor tudósítása

Szerettem volna én is úgy kezdeni a beszámolómat, mint ahogy azt Ervin kollégám a múlt héten, vagyis hogy „Győzelem! Győzelem! Győzelem!” Sajnos ezúttal, az Alsónémedi elleni csütörtök délutáni meccs után, ezt nem tudom megtenni. Ez részben annak is betudható, hogy a hazai műfű után nehéz volt megszokni a füves pályát, amelyet a mérkőzés előtt nyírhattak le, de sajnos nem eléggé, így a labda mozgása néha megtréfálta játékosainkat, aminek rossz passzok lettek a következményei.
Az első félidőben a nagy főlényben játszó hazaiak irányították a mérkőzést, de igazi gólveszély nem alakult ki. Egy-egy kósza labda jutott csak el a kapunkig, ám Misi rendre hárított. A 0:0-ás fordulásnak akár örülhettünk is volna, ám látszott, hogy a teljes meccset aligha lehet kivédekezni. Félelmünk beigazolódott, amikor a második félidő derekán egy távoli bomba a felső lécről élesen a hálónkba csapódott. A kapott gól után fiaink megpróbáltak támadásokat vezetni – ebben Szuri, Bálint és Roli egyaránt nagy szerepet vállalt –, ám ez azzal is járt, hogy középpályásaink az ellentámadásoknál nem értek vissza időben, a védelmünk pedig egyre nehezebben tudta felvenni a harcot a néha három-négy támadóval rohamozó hazaiakkal. Ennek az lett a vége, hogy ellenfelünk a második gólját is megszerezte.
A csapatunk azonban nem omlott össze, sőt: legnagyobb örömünkre a hátra lévő nyolc percet szinte végigrohamozták a srácok. Egy remek kiugratás nyomán meg is lett volna a lehetőség a szépítésre, ám Valter beadását követően a két berobbanó támadó előtt sajnos elsuhant a labda. Ám ez még mindig nem jelentette a mérkőzés végét, mert a bal oldalon Bálint buktatásáért szabadrúgáshoz jutottunk. A nézőtérről már a labda leállítása előtt többen gólért kiáltottak, és Bálint nem akart csalódást okozni a közönségnek: bombagólt lőtt! A hátra lévő négy perc sajnos már kevés volt az egyenlítésre, de úgy vélem, tisztes helytállással nem szégyen a vereség. Az utóbbi két mérkőzésen látottak alapján mindenesetre elmondható: kezd összeállni a csapat. Csak így tovább, srácok! Hajrá SZTK!Haász Gábor képriportja (11 fotó)

Edzői beszámoló

Alsónémedi-SZTK 2:1
Alsónémedi, 2008. szeptember 18.

Kezdőcsapat:
Acsai (7)
Ladányi (5), Szilágyi (6), Darabos (5), Nabilek (5)
Martz (5), Orosz (6), Dávid (5), Golts (6)
Haász (5), Szuroczky (5)

Cserék: Szamocseta (5), Hóbor (-)
Gólszerző: Orosz
Jók: Acsai, Orosz

Kicsit zavarta a játékosokat a rosszul nyírt füves pálya. Nehezen lehetett folyamatos játékot kialakítani, az ívelgetés játszotta a főszerepet. Mindkét oldalon született egy-egy bombagól. Ha kicsit határozottabbak vagyunk elöl, akár elhozhattunk volna egy pontot. Túl későn jött a szépítő gól.

Pandur Tamás, edző

SZTK-pálya, 2008. 09. 13.

Győzelem! Győzelem! Győzelem! És még egyszer: győzelem!
Negyvennyolc hetet vártunk erre a napra. Egy nagyarányú, magabiztos, szép játékot hozó, visszajátszók nélküli, saját diadalra. Arra a torokszorító élményre, hogy de hát tudunk mi azért focizni is. Negyvennyolc hét telt el e blog indulása óta, és - egyetlen apró győzelmet leszámítva - jobbára csak annak örülhettünk, hogy legalább szereztünk egy-egy gólt, vagy épp nem kaptunk tíznél többet. Az sem volt igazán váratlan, hogy a mostani meccs előtti közvélemény-kutatás során mindössze egyetlen szavazat érkezett (talán elárulhatom: tőlem) arra: végre győzni fogunk. És győztünk. De hogy! Nyolc nullra! De jó ezt leírni!
Pedig a melegítés alatt ez a találkozó egyáltalán nem tűnt lefutottnak, sőt. A turai vendégcsapat jól láthatóan kihasználta a három túlkoros keretbe válogatásának lehetőségét: négyen-öten legalább egy fejjel kimagaslottak a teljes mezőnyből; igaz, helyet kaptak náluk a mieinknél jóval alacsonyabb termetű játékosok is. Tominak el kellett mennie (ám szerencsére a végére visszaért, így ő részese lehetett a csodának), ezért a mi kispadunkon ezúttal Csurka Zoli ült - pontosabban inkább állt a vonal mellett, s végig határozott utasításokkal, jól hallhatóan irányította a csapatot: utasított, dícsért, vigasztalt, helyretett, emlékeztetett - mikor mire volt szükség. A lelki felkészítés már az öltözőben megtörténhetett, mert szokatlan aktivitással kezdtük a meccset: már a kezdőrúgás után azonnal letámadtuk, s beszorítottuk a kapuja elé az ellenfelet. Kiderült, hogy a méret nem minden: a hórihorgas védők a rájuk támadó mieinktől elbizonytalanodtak, többször is eladták a labdát, s már az első percekben kétségbeesett bekkelésre kényszerültek. Érezni lehetett, hogy ha megszerezzük az első gólt, lehet keresnivalónk ezen a mérkőzésen. S az önbizalom növelő találatra nem is sokat kellett várni; talán 10 perc telhetett el, amikor vagy 20 méterre a kaputól Barnabáshoz került a labda, tolt egyet rajta, majd a tizenhatos magasságából váratlanul ballal erős, csavart lövést küldött a hosszú sarok felé; a megoldás a kapust is meglepte, későn reagált, így a hóna alatt a hálóba jutott a labda. Gól! Gól! Gól! Végre egyszer vezetünk!
A letámadás olyan erővel folytatódott, hogy az ellenfél jószerivel még a középkezdéssel sem jutott át a térfelünkre, és ez az egész első félidőben így is maradt! Egyszerűen nem lépték át a felezővonalat! Hihetetlen volt, hogy a srácaink erre is képesek; Misi a szó szoros értelmében egyetlen egyszer sem avatkozott játékba; nem volt más dolga, mint boldogan fagyoskodni a kapuban. A boldogságot persze nem a fagyoskodás okozta, hanem az, amit ő hátulról, mi szurkolók pedig oldalról láthattunk - előbb hitetlenkedve, majd felbátorodva, végül pedig az egekben röpködve. Jelesül azt, hogy a csapat összességében, illetve valamennyi tagja egyenként - talán nem túlzás ezt állítani - élete legjobb formáját hozza, mindvégig lelkesen, rendkívül fegyelmezetten, remek, s helyenként briliáns megoldásokkal, tulajdonképpen nyolcvan percen át eufóriában játszik (értsd: játszik), s berámol egy nyolcast az ellenfél hálójába! Pedig mi már-már azt hittük, hogy ilyen csak a mesében lehetséges; vagy ellenünk…
És itt nehéz helyzetbe kerül a tudósító - jaj, de vártam már ezt a nehéz helyzetet -, mert a gólok elkezdtek számolatlanul esni. Az első félidőben még kétszer sikerült betalálni: Bálint egy bombaerős, klasszis szabadrúgással tizennyolcról védhetetlenül kipókhálózta a jobb sarkot, majd Szuri egy kavarodás után lecsapott a labdára, s a lehető legjobb helyre, a hálóba küldte azt. Ennél azonban sokkal többről volt szó: végig nyomtunk, uraltuk a játékot, csúsztunk, másztunk, elfutottunk, megcsináltuk a cselt, letettük a labdát, kiugrattunk, beíveltünk, fejeltünk - hogy csak néhány példát mondjak. Hihetetlen volt!
És azután ugyanez folytatódott a második félidőben; a csapat, mint akit felhúztak, robotolt tovább, s egyre-másra vezette a szebbnél-szebb támadásokat. Szilágyi Gabi - akinek erőtől duzzadó, lényegében hiba nélküli játéka a védelem tengelyében nyomokban sem emlékeztetett a Törökbálint elleni küszködésre (ez nagyjából mindenkire elmondható) - rendre már a középpályán megakasztotta a támadásokat, s ugyanígy tett a tanári módon helyezkedő-megelőző-felszabadító Ricsi, illetve Robi is, akik mögé a védelemben biztos pontként zárkózott fel Dávid és Bence. A szervezést ezúttal is Bálint feladata volt, s ezt most maradéktalanul meg is oldotta: remekül látott a pályán, s a résekben legtöbbször a baloldalon felfutó, kiválóan cselező Rolandot szöktette, de több jó labdát kapott tőle a középcsatár posztján Barnabás, a bal szélről behúzódó Szuri, illetve a jobb oldalon érkező Valter is. Sőt, Bálint ezúttal gólszerzőként is hozta azt, amit tud: a büntetőt ugyan ezúttal a kapufára rúgta, de a kipattanót már higgadtan elhelyezte a jobb sarokban; később tizenhétről kegyetlen erővel átlőtte a teljes betömörülő védelmet, védhetetlen gólt szerezve; s még egy negyedik alkalommal is betalált.
Misi teljesítményét nehéz lenne értékelni – a második félidő elején, első labdaérintését (!) követően lecserélték; a helyette beálló Dani hozzá képest feltűnően aktív volt: neki egy hazaadás, illetve egy előrevágott labda miatt kétszer is játékba kellett avatkoznia… Kapuralövésig a Tura támadói ezúttal egyszer sem jutottak el; ennél többet a védelmünk és a középpályánk teljesítményéről talán nem is kell mondani. A támadó alakzatról már szóltunk; Valter annak ellenére szépen teljesített, hogy sérülten vállalta a játékot; a második félidő elején egy csellel bejutott a tizenhatosig, majd önzetlenül tálalt a hosszún menetrendszerűen érkező, végig nagyszerűen játszó Roland elé, aki értékesítette is a helyzetet; e mellett a meccs vége felé Bálint szöglete után hét-nyolc méterről fejjel átívelte a kapuson a labdát, amelyet végül Gabi juttatott a hálóba (ellentétben az eredeti tudósítással, amely ezt a gólt is Rolandnak könyvelte el). Szuri nagyon sokat futott, s legalább négyszer gólhelyzetbe tudott kerülni; ebből egyet belőtt, kétszer a kapus bravúrral hárított, egyet pedig elpuskázott, de ez ezúttal bőven belefért. Barnabás megszerezte a nagyon fontos első gólt, majd közvetlenül utána tíz méterről jól eltalált, erős lövést küldött a rövid felső felé, de azt a kapus ki tudta tornázni; remek villanása volt, amikor a tizenhatoson belül átjátszotta a védőt, majd okosan visszagurított lövésre, de a kapus ekkor is résen volt; mindemellett hajtott, szerelt, letámadott, cselekre is többször vállalkozott. A csapatot jellemző eufória a csereként beálló Szamocseta Balázsra is átragadt: ő is legjobb formáját hozta, passzolt, indított, s kétszer is határozott belépővel akasztotta meg az ellenfél támadását.
Szóval kiderült, bebizonyosodott, hogy így is lehet. És ez után másként már nem is szabadna. S ez nem annyira a 8 gólra vonatkozik - ilyen csoda aligha várható minden héten -, hanem a hozzáállásra, a koncentrációra, a lelkesedésre, az akarásra, a taktikai fegyelemre. Egyszóval: a játékra. Szép volt fiúk! Nagyon szép! Köszönjük!

SZTK-Tura (Kóka) 8:0

Szigetszentmiklós, 2008. szeptember 13.

Kezdőcsapat:
Acsai
Ladányi, Szilágyi, Dávid, Nabilek
Martz, Orosz, Haász, Golts
Zsubori, Szuroczky

Cserék: Herke, Szamocseta
Gólszerzők: Orosz (4), Golts, Szilágyi, Szuroczky, Zsubori
Jók: az egész csapat

Sajnos csak az utolsó tíz percet láttam, de a hallottak alapján kifogástalan játék volt. Ebből a mérkőzésből kell kiindulnunk, és akkor még sok örömünk lesz az idén. Osztályozni most nem tudtam.

Pandur Tamás, edző

Törökbálint, 2008. 09. 07.

Van két jó hír, meg két rossz. Az egyik jó az, hogy az idei első őszi meccsen - a Törökbálinti Torna Club gyönyörű, hegybe vájt pályáján - több gólt lőttünk, mint az egész tavaszi idényben: hármat. A másik jó az, hogy 25 percig nem kaptunk egyet sem. A rossz hírek: utána viszont kaptunk vagy tizenkettőt (vagy tizenegyet, vagy tizenhármat – egy idő után már nehéz volt számolni; a hivatalos jegyzőkönyvbe végül tizenegy került be), és valószínűleg nem ez volt a legerősebb ellenfél a bajnokságban.
Az ellenfél láthatólag túlkoros irányítója, miután az elbizonytalanító félórányi gólmentesség után végre betalált, egyre inkább visszanyerte az önbizalmát, majd egy idő után vagy elindult a félpályáról maga, s lényegében akadálytalanul eljutott ez ötösig, ahonnan már nem volt nehéz dolga, vagy kiugratta valamelyik társát, s ő tette meg ugyanezt. Misi úgy kapott egy tízest, hogy még így is ő volt a csapat egyik legjobbja: több bravúrt is bemutatott, a góloknál pedig egyszerűen kiszolgáltatott helyzetben volt.
Pedig a félidőben, 3:0-ás hazai vezetésnél még nem volt veszve minden, sőt a második játékrészt mi kezdtük jobban: agresszív letámadással láthatólag megleptük az ellenfelet, majd Szuri kapott labdát a bal oldalon, beadását Barnabás még továbbtolta, Bálint pedig a hosszú sarokba emelt. Ha ezt az eredményt sikerült volna egy darabig tartani, talán magunkra találhattunk volna, de nem sikerült: lényegében a középkezdésből gólt kaptunk, majd gyorsan még kettőt, s ezzel el is ment a szekér. A srácok becsületére legyen mondva, hogy próbáltak küzdeni. Bálintnak egy büntetőt is sikerült kiharcolnia, amelyet higgadtan értékesített is, s volt egy veszélyes szabadrúgása, de ezzel együtt ő sem tudta hozni azt az erőteljes játékot, amit például a Csepel elleni edzőmeccsen. Roland az első félidőben szinte egyáltalán nem tudta megjátszani a rendre felé szálló kirúgásokat, ám a meccs vége felé végre felpörgött, s egyéni akció után egy gyönyörű átemelős gólt is szerzett. Ám mindez már csak a szépítésre volt elég, mert közben szinte számolatlanul kaptuk a gólokat.
Következik itthoni meccsen, ha minden igaz, Tura, amely csapatról semmit sem tudunk, de látatlanban kijelenthető: ha újabb három lőtt góllal ki is egyeznénk, játékban, erőnlétben, futásban, határozottságban, önbizalomban mindenképpen többre lesz szükség.

Edzői beszámoló

Törökbálint-SzTK 12:3
Törökbálint, 2008. szeptember 7.

Kezdőcsapat:
Acsai (6)
Ladányi (5), Szilágyi (5), Darabos (4), Dávid(5)
Martz (5), Orosz (7), Haász (4), Golts (6)
Zsubori (4), Szuroczky (4)

Cserék:Tótok, Nabilek, Herke
Gólszerzők: Orosz (2), Golts
Jók: Orosz

Húsz percig (az első gólig) jól játszottunk. Még a 3:0-lal sem volt probléma, hiszen a második félidőt álomszerűen kezdtük. Sajnos középkezdés után egyből gólt kaptunk, és ekkor már a srácok is feladták. Futottunk az eredmény után és súlyos vereség lett a vége. Az eredmény az ellenfélben lévő három túlkoroson múlott csak.

Pandur Tamás, edző

SZTK-pálya, 2008. 08. 28.

Nem az eredmény számít – szokták mondani az idény eleji edzőmeccsekre, amilyen a mi augusztus végi, Csepel elleni találkozónk is volt. Ezúttal ez már csak azért is indokolt, mert egy meglehetősen átalakult, még összeszokóban lévő együttesről van szó. Az átalakulás mértéke igazából még nem is ismert, hiszen a nyár végi hiányzások miatt a Tomi vezette edzéseken csak a legutóbbi időben mutatkozott tíz fölötti létszám, jóllehet az SZTK-nál lezajlott utánpótlásvezető-váltás nyomán az eddig feljebb játszó 1996-osok visszajöttek a mi keretünkhöz. Ez utóbbi fejlemény mindenképpen bizakodással töltheti el a szurkolókat az őszi szezon előtt, hiszen érdemben megerősödhet a csapat, aminek a jelei már ezen az edzőmeccsen is megmutatkoztak. Egyrészt visszatért a kapuba – s remekül is védett – Misi, ami roppant megnyugtatóan hathat a hátsó alakzatra, sőt még az eddigi elsőszámú kapust is motiválhatja: Dani a háromszor 30 perces találkozón egy harmadot védett, s több bravúrt is bemutatott. A másik nagy nyereség Bálint keretbe kerülése. Egyrészt, végre van egy játékosunk, aki az ötösről stabilan messzire és erősen ki tudja rúgni a labdát (tavasszal számos gólt kaptunk amiatt, mert nem volt ilyen emberünk, s egy-egy kirúgás néha gólpasszal ért fel). Másrészt Bálint erőszakossága, határozottsága a védelemben, labdaszerző, cselező és passzoló képessége a középpályán, bombaerős szabadrúgásai, ötösig szálló szögletei, valamint gyorsasága és robbanékonysága pedig a támadásoknál segíthet majd a pontszerzésben. Ezen a meccsen – ahol egyértelműen a hazai mezőny legjobbja volt – mindhárom poszton jó teljesítményt nyújtott, sőt két gólt is szerzett. Az egyiknél, még a saját térfelünkön helyezkedve, Valtertől kapott egy tökéletes kiugratást, kétszer-háromszor megtolta a labdát, s maga mögött hagyva az amúgy gyors és jóval magasabb védőket, a tizenhatos magasságából okosan kilőtte a kapus mellett a hosszú sarkot. A másik gólnál Barnabás szerzett labdát a bal oldalon, majd egy csel után önzetlenül Bálint elé emelt, aki a tizenhatoson belülről ezúttal sem hibázott.
A visszatérők közül Szilágyi Gabit ugyancsak megbízható teljesítményt nyújtott a védelemben, s ha egy kicsit erőteljesebbé és magabiztosabbá válik, stabil pont lehet hátul. Szintén kiemelést érdemel egyik új, az egyesületi focit is csak most kezdő – s a jelek szerint egyetlen 1995-ös születésű – játékosunk, Hori, aki termetével és robbanékonyságával emelkedik ki a mezőnyből. Több mint biztató volt, ahogy balhátvédként, illetve középpályásként rendre felment a támadásokkal, sikerrel lefutva a csepeliek védelmének teljes jobb oldalát. Talán őt is meglepte, hogy ezzel többször is helyzetbe került, ahonnan lőhetett vagy passzolhatott volna; az, hogy ez nem mindig sikerült, nyilvánvalóan a tapasztalatlansága számlájára írható; igaz, az egyik gól még így is az ő nevéhez fűződik. Ha egy kicsit bátrabban, pontosabban játszik, s gyorsabban, ügyesebben passzol majd, egyértelmű erőssége lehet a gárdának.
A „régi motorosok” közül Bence hozta a szokásos fáradhatatlan, hajtós produkcióját; Ricsi a védelem tengelyében többnyire eredményesen rombolt, sőt néhány felfutásra is telt az erejéből. Barnabáson meglátszott, hogy csak az utóbbi napokban tudott bekapcsolódni az edzésekbe, erőnlétben még van hová fejlődnie – ez amúgy a csapat nagy részéről elmondható –, ám volt másfél gólpassza (az egyiket be is rúgták), s két további alkalommal ő maga is helyzetbe tudott kerülni, ám azok hajszál híján, de kimaradtak. Balázs és Dávid szintén sokat hajtottak – egy kis gyorsulás náluk sem ártana –, mint ahogy Szuri is becsülettel küzdött, de a nagyobb védők között (a Csepelnél a szurkolók elmondása szerint legalább fél tucat 1995-ös srác is játszott) ezúttal nem igazán tudott érvényesülni. Ákos viszonylag kevesebb lehetőséget kapott, de akkor odatette magát, s ez igaz „feljátszónkra”, Kevinre is: ő, a bevezetőben említett koncepcióváltás okán, a jövőben egy korosztállyal lejjebb folytatja; cselei, szervezőkészsége, zseniális meglátásai – amelyekből most is felvillantott párat – nagyon fognak hiányozni.
Valter kifejezetten jól mozgott: gólpasszt adott, sőt egy remek kiugratás után látványos átemelős gólt is lőtt. Ezt előbb les címén érvénytelenítették, utána viszont mintha mégis beszámították volna – ennek megítélése egy kissé bizonytalan volt a meccsen, ám végül is a szurkolói konszenzus (megjegyzendő: a két maroknyi tábor végig sportszerűen buzdította az övéit) e gól, s a 4:4-es végeredmény mellett foglalt állást, úgyhogy tekintsük ezt hivatalosnak. De hát, mint tudjuk, az ilyen meccseken nem az eredmény a legfontosabb…
>>Képriport (14 fotó)

Nagykőrös, 2008. 05. 24.

Talán az előző meccsen mutatott első félidei játék alapján, valahogy bizakodóan vártuk a bemelegítés alatt a tavaszi idény utolsó találkozóját. Erősítette az optimizmust az is, hogy két megtermett visszajátszó - Kovács Lacika, illetve az amúgy kapusposzton szereplő, de ezúttal támadóként bemutatkozó Páldi Fecó - is helyet kapott a keretben. Nem is kezdtünk rosszul, adódott néhány ígéretes kiugratási lehetőség, illetve egy jó helyről elvégzett szabadrúgás jelenthetett volna még veszélyt a Nagykőrös-Kőrisfa kapujára, de sajnos nem sikerült érdemi helyzetig eljutni. Közben viszont mi bekaptunk néhány gólt, így az gyorsan egyértelművé vált, hogy meglepetés-eredményre aligha születhet, a szépítésért viszont mindvégig küzdött a csapat. Ez a második félidőben aztán sikerült is: Barnabás a bal oldalon vette át a labdát, tisztára játszotta magát, majd remek ütemben perdített a kiugró Fecó elé, aki átverekedte magát a védőkön, s a jobb alsó sarokba lőtt. A hátralévő időben két további hatalmas helyzetünk is adódott, szintén a visszajátszók főszereplésével, de a kellő pillanatban nem sikerült kellően higgadtan dönteni, így újabb gólra már nem futotta. Ezzel együtt, a játék képe alapján, a kialakult 1:8 helyett a 3:6-os végeredmény reálisabb lett volna.
E meccsel mindenesetre véget ért a szezon; sajnos a hivatalos tabelláról egyelőre nincs információnk, de alighanem ezúttal is csak Örkény csapatát sikerült megelőzni, ami a 7. helyet jelentheti. A házi gólkirályi címen Märtz Róbert és Zsubori Barnabás osztozik, sajnos csupán 1-1 találattal. Reméljük, ősszel a gólok, a pontok és a helyezés tekintetében is sikerül majd előrelépni. Hajrá srácok! Hajrá SzTK!

>>Képriport (17 fotó)

SzTK-pálya, 2008. május 17.

Az utóbbi hetek meccseit olyan szemüvegen át érdemes szemlélni, hogy mi következhet belőlük a következő idényre nézve. Nos, ebből a szempontból a Maglód elleni hazai találkozó egyértelműen a biztató kategóriába tartozott: a csapat az első félidőben talán az idény legjobb teljesítményét produkálta. Szervezett, lelkes játékkal hosszú ideig jól tartottuk magunkat, sőt sikerült határozott mezőnyfölényt kialakítani. Az első bekapott gólunk is hárítható lett volna - egy meglehetős távoli kísérlet kicsúszott a kapus kezéből -, s végül is 0:2-vel vonultunk az öltözőbe. A sorozatos - részben kényszerű - cserék ellenére a szünet után is jól kezdtünk, ám egy (kívülről nézve erősen vitatható) tizenegyes értékesítése után megtalálta saját játékát az ellenfél, így a végeredmény nem lett túl szép, de az első félidő okán összességében optimista hangulatban hagyhattuk el a pályát.

>>Képriport (11 fotó)

Edzői értékelés

SzTK-Maglód 0:9
Szigetszentmiklós, 2008. 05. 17.

Kezdőcsapat:
Herke(5)
Ladányi(6), Dávi(5), Darabos(6), Sági(6)
Kovács(6), Acsai(6), Tótok(6)
Haász(6), Zsbori(6), Szuroczky(5)

Cserék:Bakos(-), Hobor(-), Szamocseta(-), Szabó(-), Nabilek(-), Vincze(-)

Az osztályzatok inkább az első félidőre vonatkoznak, amely bizakodásra adhat okot, s amelyhez mindenkinek gratulálni tudok. Kimondottan jó volt, és remélem, a jövőben az egész meccsen tudunk majd így játszani, akkor nem lesz semmi gond.

Pandur Tamás, edző

Pünkösd Kupa, 2008. 05. 11-12.

Haász Gábor beszámolója
A már-már hagyományosnak számító kétnapos Pünkösd Kupát „U13”-as színekben induló csapatunk a gyönyörű környezetben található Szabadkikötő úti pályán kezdte meg vasárnap. A „B” csoportba sorsoltak bennünket, az Újpesti Haladás, a BKV Előre és az ASK Kottingbrunn társaságába. Ígéretesen indult a nagypályás torna, bár egy szoros mérkőzésen végül alulmaradtunk az Újpesttel szemben. A BKV ellen szintén jól tartottuk magunkat, fegyelmezetten küzdöttünk, s nem utolsósorban tényleges „U13”-as játékosaink remek játékának köszönhetően sokáig csupán 2:1-re vezetett az ellenfél. A mérkőzés második felében azonban sajnos változott a játék képe, így a 7:1-es vereség végül is nem volt meglepő. Mivel azonban csoportunkban körbeverés volt, ha sikerült volna hozni az utolsó, ASK elleni meccset, így is megnyílhatott volna előttünk az út a felsőház felé. Sajnos nem így történt: elveszítettük a harmadik mérkőzésünket is.
A hétfői folytatásra, amely a 9-16. hely sorsát volt hivatott eldönteni, Soroksáron került sor. Az első, 9 órára kiírt találkozón a srácok felszabadult játékkal 1:1-es döntetlent értek el a Rojik ellen, majd a büntetőpárbajban 6:5-re megnyerték a meccset! A sorsolás folytán következő ellenfelünknek ismét az Újpesti Haladás adódott. Ez talán a torna egyik legélvezetesebb találkozója lehetett volna, ám pechünkre azt a hölgyet kaptuk játékvezetőnek, aki már addig is hibát hibára halmozott. Ez most sem volt másként - dacára az edzők és drukkerek tiltakozásának -, ám valószínűleg mindent megbocsátottunk volna, ha végigjátszhatjuk a találkozót. Az első 20 perc során kialakult 3:4-es állást követően ugyanis folyamatosan támadtunk, s minden esélyünk megvolt az egyenlítésre, ám a játékvezető, Makkai Mónika a 23. percnél úgy gondolhatta, ő már eleget látott, s lefújta az eredetileg 30 percesre kiírt meccset. Ez ismét hangos tiltakozást váltott ki a szurkolók - köztük az ellenfél drukkerei - és az edzők részéről is, mindhiába. S bár a játékvezető a torna hátralévő részében már nem dirigálhatott több meccset, ez nem változtatott azon, hogy így már csak a 11-12. helyért mehettünk. Az utolsó meccsen a Soroksár csapatát kellett legyőznünk, s miután ezt az akadályt sikerrel vettük - 2:0-ra felülmúlva a házigazdákat (!) -, az U13-as korosztály 16 csapatos nemzetközi tornáján a 11. helyet értük el, magunk mögé utasítva a nagy rivális Rojik és a rendkívül jól játszó Soroksár csapatát is. Szép volt fiúk! Hajrá SZTK!

A csapat tagjai (ábécérendben): Acsai Kevin, Beiszer Gábor, Darabos Balázs, Dávid Richárd, Golts Roland, Haász Valter, Herke Dániel, Ladányi Bence, Leidl Péter, Martz Róbert, Nagy Bence, Nemes Viktor, Szuroczky Krisztián, Tinger Péter, Tótok András, Völler Ádám
Haász Gábor telefonos képriportja (26 fotó)

Százhalombatta, 2008. 05. 10.

Haász Gábor beszámolója
Utolsó előtti idegenbeli mérkőzésünk Százhalombatta ellen, szombat 10 órára volt kiírva. A reggel 8 órai induláskor nyugodtan vágtunk neki az útnak, mert úgy gondoltuk, félóra alatt célba érünk. Tévedtünk: a rengeteg útlezárás okozta dugók és balesetek miatt az út közel 2 órásra nyúlt, így majdnem 20 perces késéssel tudtuk elkezdeni a mérkőzést. A fiúk becsülettel küzdöttek a pályán, ám ez sajnos ezúttal kevés volt: a végén a tabellán jóval előttünk álló vendéglátók örülhettek a hétgólos győzelemnek.
Ezzel azonban csak a gyepen és a lelátón értek véget az izgalmak; az igazi kérdés a csapat és a kísérők számára az volt, vállaljuk-e a hazaúton is a 2 órás araszolgatását, vagy megpróbáljuk elérni az óránként induló kompot, amihez még volt 10 percünk. Miután az utóbbi mellett döntöttünk, elkezdődött a rohanás, majd a kompon a helyezkedés, amiből jelesre vizsgáztunk, így mindenki egyszerre kelhetett át a Dunán. A hazafelé vezető út tehát lényegesen kellemesebbre sikerült, ám ez a nap így is a „Nagy utazás” néven vonul majd be csapatunk történelmébe.
Szép volt fiúk! Kitartás Szülők!
>>Haász Gábor telefonos képriportja a hazaútról (6 fotó)

Edzői értékelés

Százhalombatta-SzTK 7:0
Százhalombatta, 2008. 05. 10.

Kezdőcsapat:
Herke (5)
Ladányi (5), Märtz (5), Dávid (5), Leidl (5)
Bodnár (5), Szabó (5), Tótok (5)
Haász (5), Körösi (4), Szuroczky (5)

Cserék: Acsai (5), Völler, Hobor, Szamocseta

Egy igen kalandosra sikerült út után sok jóra nem számíthattunk; bemelegíteni sem nagyon tudtak a srácok. A 7:0-ás vereség reális, s bíztató az előző battai meccshez képest. Volt két kapura lövésünk, és ha kicsit higgadtabbak vagyunk, némi szerencsével még gólt is rúghattunk volna.

Pandur Tamás, edző

SzTK-pálya, 2008. 05. 03.

Minden összejött - pontosabban semmi sem jött össze - a Törökbálint elleni hazai találkozón. Először is, a négynapos ünnep miatt sokan elutaztak, így a 11 fős kezdőcsapatot csak úgy tudtuk kiállítani, hogy Ádám állt a kapuba, Daninak pedig középcsatárként kellett bemutatkoznia, sőt, a középpályán öccsére, az U11-es Viktorra is szükség volt (ezzel megvalósítottuk a „negatív visszajátszós” konstrukciót, bár tegyük hozzá: Viktor becsülettel helyt állt az évekkel idősebb ellenfelek között). Másodszor, a kezdés előtt kiderült, hogy a május elsejei kispályás tornán 7 gólt szerző,kiváló formában lévő Valter igazolása az idegenben játszó U13-asoknál maradt (akikkel pár nappal korábban pályára lépett), így már a kezdő sípszó előtt mehetett öltözni. Mindennek a tetejébe később egy szabályosnak tűnő szerelésért a játékvezető büntetőt ítélt ellenünk, s az így bekapott gól megtörte az első 20–25 percben mutatott, kifejezetten biztató masszív védekezésünket. Így is kihúztuk mindkét félidőt 5-5 góllal, ami az utóbbi időben már jó eredménynek számít, s ezeket - egy-két kivételtől eltekintve - nem igazán védelmi hibák előzték meg, hanem a törökbálintiak egyszerűen észrevették: az amúgy bravúrokat is bemutató Bálint fölött át tudják ívelni a labdát. Néhány lövéséig, sőt gólhelyzetig is eljutottunk (a támadásoknál Valter nagyon hiányzott; ha ott van, szinte bizonyosan tudunk szépíteni), s mindvégig küzdött, hajtott a csapat, ami reménykedéssel tölthet el bennünket a következő idényre nézve.

>>Képriport (12 fotó)

Edzői értékelés

SzTK-Törökbálint 0:10
Szigetszentmiklós, 2008. május 3.

Kezdőcsapat

Völler (5)
Ladányi (5), Martz (5), Bodnár (6), Nabilek (5)
Sági (6), Herke V. (5), Acsai (5), Zsubori (6)
Herke D. (5), Szuroczky (5)

Nem volt elég, hogy tartalékosan álltunk fel, még a játékvezető is minket sújtott az óriási hibáival. Amúgy összegségében semmivel nem volt rosszabb, mint a többi. Sőt az első húsz perc kimondottan jó volt.

Pandur Tamás, edző