2007. október 8., hétfő

Beköszöntő

Kedves Látogatók - focisták, rokonok, barátok, edzők, szurkolók!

Ezen blog arra szolgál, hogy a Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Köre - azaz SZTK - zömmel 1996-ban (innen a blog neve) született játékosokból álló csapatának szerepléseit, ha töredékesen is, de dokumentálja. Méghozzá a szurkolók - egyelőre jobbára szülők - korántsem elfogulatlan, ám talán nem is részrehajló, s mindenképpen segítő szándékú, a gyerekeket biztató szemszögéből nézve. A több edzőváltást megélt, s természetesen összetételében is változó csapat előtörténetére 2006 szeptemberéig tekintünk vissza, egy-egy képcsoporttal felidézve az azóta lezajlott tornákat, bajnokságokat, a jövőben pedig igyekszünk folyamatosan beszámolni (szóval és képpel) az újabb eseményekről és eredményekről. Tartsanak velünk! Hajrá SZTK!

Zsubori Ervin (blogtudósító, apuka és szurkoló),
Arnolfini Archívum

Nincsenek megjegyzések: