2008. május 12., hétfő

Pünkösd Kupa, 2008. 05. 11-12.

Haász Gábor beszámolója
A már-már hagyományosnak számító kétnapos Pünkösd Kupát „U13”-as színekben induló csapatunk a gyönyörű környezetben található Szabadkikötő úti pályán kezdte meg vasárnap. A „B” csoportba sorsoltak bennünket, az Újpesti Haladás, a BKV Előre és az ASK Kottingbrunn társaságába. Ígéretesen indult a nagypályás torna, bár egy szoros mérkőzésen végül alulmaradtunk az Újpesttel szemben. A BKV ellen szintén jól tartottuk magunkat, fegyelmezetten küzdöttünk, s nem utolsósorban tényleges „U13”-as játékosaink remek játékának köszönhetően sokáig csupán 2:1-re vezetett az ellenfél. A mérkőzés második felében azonban sajnos változott a játék képe, így a 7:1-es vereség végül is nem volt meglepő. Mivel azonban csoportunkban körbeverés volt, ha sikerült volna hozni az utolsó, ASK elleni meccset, így is megnyílhatott volna előttünk az út a felsőház felé. Sajnos nem így történt: elveszítettük a harmadik mérkőzésünket is.
A hétfői folytatásra, amely a 9-16. hely sorsát volt hivatott eldönteni, Soroksáron került sor. Az első, 9 órára kiírt találkozón a srácok felszabadult játékkal 1:1-es döntetlent értek el a Rojik ellen, majd a büntetőpárbajban 6:5-re megnyerték a meccset! A sorsolás folytán következő ellenfelünknek ismét az Újpesti Haladás adódott. Ez talán a torna egyik legélvezetesebb találkozója lehetett volna, ám pechünkre azt a hölgyet kaptuk játékvezetőnek, aki már addig is hibát hibára halmozott. Ez most sem volt másként - dacára az edzők és drukkerek tiltakozásának -, ám valószínűleg mindent megbocsátottunk volna, ha végigjátszhatjuk a találkozót. Az első 20 perc során kialakult 3:4-es állást követően ugyanis folyamatosan támadtunk, s minden esélyünk megvolt az egyenlítésre, ám a játékvezető, Makkai Mónika a 23. percnél úgy gondolhatta, ő már eleget látott, s lefújta az eredetileg 30 percesre kiírt meccset. Ez ismét hangos tiltakozást váltott ki a szurkolók - köztük az ellenfél drukkerei - és az edzők részéről is, mindhiába. S bár a játékvezető a torna hátralévő részében már nem dirigálhatott több meccset, ez nem változtatott azon, hogy így már csak a 11-12. helyért mehettünk. Az utolsó meccsen a Soroksár csapatát kellett legyőznünk, s miután ezt az akadályt sikerrel vettük - 2:0-ra felülmúlva a házigazdákat (!) -, az U13-as korosztály 16 csapatos nemzetközi tornáján a 11. helyet értük el, magunk mögé utasítva a nagy rivális Rojik és a rendkívül jól játszó Soroksár csapatát is. Szép volt fiúk! Hajrá SZTK!

A csapat tagjai (ábécérendben): Acsai Kevin, Beiszer Gábor, Darabos Balázs, Dávid Richárd, Golts Roland, Haász Valter, Herke Dániel, Ladányi Bence, Leidl Péter, Martz Róbert, Nagy Bence, Nemes Viktor, Szuroczky Krisztián, Tinger Péter, Tótok András, Völler Ádám
Haász Gábor telefonos képriportja (26 fotó)

Százhalombatta, 2008. 05. 10.

Haász Gábor beszámolója
Utolsó előtti idegenbeli mérkőzésünk Százhalombatta ellen, szombat 10 órára volt kiírva. A reggel 8 órai induláskor nyugodtan vágtunk neki az útnak, mert úgy gondoltuk, félóra alatt célba érünk. Tévedtünk: a rengeteg útlezárás okozta dugók és balesetek miatt az út közel 2 órásra nyúlt, így majdnem 20 perces késéssel tudtuk elkezdeni a mérkőzést. A fiúk becsülettel küzdöttek a pályán, ám ez sajnos ezúttal kevés volt: a végén a tabellán jóval előttünk álló vendéglátók örülhettek a hétgólos győzelemnek.
Ezzel azonban csak a gyepen és a lelátón értek véget az izgalmak; az igazi kérdés a csapat és a kísérők számára az volt, vállaljuk-e a hazaúton is a 2 órás araszolgatását, vagy megpróbáljuk elérni az óránként induló kompot, amihez még volt 10 percünk. Miután az utóbbi mellett döntöttünk, elkezdődött a rohanás, majd a kompon a helyezkedés, amiből jelesre vizsgáztunk, így mindenki egyszerre kelhetett át a Dunán. A hazafelé vezető út tehát lényegesen kellemesebbre sikerült, ám ez a nap így is a „Nagy utazás” néven vonul majd be csapatunk történelmébe.
Szép volt fiúk! Kitartás Szülők!
>>Haász Gábor telefonos képriportja a hazaútról (6 fotó)

Edzői értékelés

Százhalombatta-SzTK 7:0
Százhalombatta, 2008. 05. 10.

Kezdőcsapat:
Herke (5)
Ladányi (5), Märtz (5), Dávid (5), Leidl (5)
Bodnár (5), Szabó (5), Tótok (5)
Haász (5), Körösi (4), Szuroczky (5)

Cserék: Acsai (5), Völler, Hobor, Szamocseta

Egy igen kalandosra sikerült út után sok jóra nem számíthattunk; bemelegíteni sem nagyon tudtak a srácok. A 7:0-ás vereség reális, s bíztató az előző battai meccshez képest. Volt két kapura lövésünk, és ha kicsit higgadtabbak vagyunk, némi szerencsével még gólt is rúghattunk volna.

Pandur Tamás, edző

2008. május 8., csütörtök

SzTK-pálya, 2008. 05. 03.

Minden összejött - pontosabban semmi sem jött össze - a Törökbálint elleni hazai találkozón. Először is, a négynapos ünnep miatt sokan elutaztak, így a 11 fős kezdőcsapatot csak úgy tudtuk kiállítani, hogy Ádám állt a kapuba, Daninak pedig középcsatárként kellett bemutatkoznia, sőt, a középpályán öccsére, az U11-es Viktorra is szükség volt (ezzel megvalósítottuk a „negatív visszajátszós” konstrukciót, bár tegyük hozzá: Viktor becsülettel helyt állt az évekkel idősebb ellenfelek között). Másodszor, a kezdés előtt kiderült, hogy a május elsejei kispályás tornán 7 gólt szerző,kiváló formában lévő Valter igazolása az idegenben játszó U13-asoknál maradt (akikkel pár nappal korábban pályára lépett), így már a kezdő sípszó előtt mehetett öltözni. Mindennek a tetejébe később egy szabályosnak tűnő szerelésért a játékvezető büntetőt ítélt ellenünk, s az így bekapott gól megtörte az első 20–25 percben mutatott, kifejezetten biztató masszív védekezésünket. Így is kihúztuk mindkét félidőt 5-5 góllal, ami az utóbbi időben már jó eredménynek számít, s ezeket - egy-két kivételtől eltekintve - nem igazán védelmi hibák előzték meg, hanem a törökbálintiak egyszerűen észrevették: az amúgy bravúrokat is bemutató Bálint fölött át tudják ívelni a labdát. Néhány lövéséig, sőt gólhelyzetig is eljutottunk (a támadásoknál Valter nagyon hiányzott; ha ott van, szinte bizonyosan tudunk szépíteni), s mindvégig küzdött, hajtott a csapat, ami reménykedéssel tölthet el bennünket a következő idényre nézve.

>>Képriport (12 fotó)

Edzői értékelés

SzTK-Törökbálint 0:10
Szigetszentmiklós, 2008. május 3.

Kezdőcsapat

Völler (5)
Ladányi (5), Martz (5), Bodnár (6), Nabilek (5)
Sági (6), Herke V. (5), Acsai (5), Zsubori (6)
Herke D. (5), Szuroczky (5)

Nem volt elég, hogy tartalékosan álltunk fel, még a játékvezető is minket sújtott az óriási hibáival. Amúgy összegségében semmivel nem volt rosszabb, mint a többi. Sőt az első húsz perc kimondottan jó volt.

Pandur Tamás, edző

2008. május 3., szombat

SzTK-pálya, 2008. 05. 01.

Az SzTK pályáján a május elsejei majális keretében utánpótlástornákat is rendeztek. Az U12-es korosztályban csapatunk három együttest állított ki; egyetlen vendégként a csepeli srácok jelentek meg. A műfüves stadion nagyjából egynegyedén kialakított pályán 20 perces meccseken körmérkőzést játszottak a 4+1 fős csapatok. A győzelmet végül a Herke Dani, Darabos Balázs, Ladányi Bence, Haász Valter, Tótok András összetételű együttes nyerte, amely meggyőző játékkal, 100 százalékos teljesítménnyel - s nem utolsósorban a bomba formában focizó Valter gólkirályi címet érő 7 találatával - diadalmaskodott. Szép volt, fiúk!

>>Képriport (19 fotó)