2008. február 6., szerda

Edzőmeccsek, 2008. 02. 2-3.

A téli felkészülés jegyében az első februári hétvégén két koradélelőtti edzőmeccset is játszott csapatunk az SZTK műfüves stadionjában. Ahogy mondani szokás, az ilyen mérkőzéseknél nem az eredmény számít, úgyhogy a végeredményeket talán ezúttal ne is firtassuk. (Nem mi győztünk...) Ezzel együtt, mindkét találkozóban voltak biztató momentumok. Az egyik nagy mumus, Dunaharaszti ellen például 30 percen át kimondottan jól tartottuk magunkat. Támadásokat vezettünk, gólhelyzeteket alakítottunk ki, sőt, ami kifejezetten üdvözlendő, az első bekapott gól után egyenlíteni is tudtunk: a mindkét meccsen remek formában játszó Kevin a középpályán szerzett labdát, elhúzott védői mellett, majd egy testcsellel tisztára játszotta magát, s gyönyörű passzal ugratta ki a leshatáron helyezkedő Barnabást, aki a kapus mellett higgadtan a jobb alsó sarokba lőtt. Ekkor még abszolút kétesélyesnek tűnt a mérkőzés, ám néhány bosszantó védelmi bizonytalanság után, meg az önmagunk által diktált tempótól kissé elfáradva, az esélyek elszálltak. A másnapi, Tököl elleni mérkőzés végkimeneteléhez a fáradtság szintén erősen hozzájárulhatott: a két egymást követő megmérettetés egyelőre túl megterhelőnek bizonyult a srácok számára. Itt körülbelül már csak 20-25 percig tartott a lendület, addig viszont nekünk állt a zászló. Aztán megint megszaporodtak a hibák, a végén meg már mindegy volt. Gólt ezúttal nem siketült szerezni, bár néhány helyzet azért így is összejött. Jó megmozdulásai, szép megoldásai szinte mindenkinek akadtak, s küzdeni akarásból sem volt hiány; a két mérkőzésen együtt mutatott teljesítmény alapján - a már említett két játékos mellett - a félig betegen is rengeteget vállaló Levit, a harcosságával és labdaszerzéseivel kitűnő Szilárdot, a védelemben legtöbbször jól helyezkedő, sokat futó Darabos Balázst, illetve a széleken sokat próbálkozó Valtert és Szurit lehetne kiemelni.

>>Kériport a két edzőmeccsről (29 fotó)

Nincsenek megjegyzések: