2008. szeptember 27., szombat

SzTK-Veresegyházi VSK, 2008. 09. 27.

Zsubori Ervin tudósítása

Valami elindult, valami nagyon jó – az utóbbi három találkozó után ezt most már nyugodtan kijelenthetjük. Első itthoni meccsünkön a legendás 8:0 adta meg az eufórikus alaphangot; a múlt héten Alsónémedi ellen egy kicsit talán későn kezdtünk el hajrázni, így nem volt már idő az egyenlítésre, de az 1:2 is vállalható eredmény; a második hazai mérkőzés pedig ismét végig lelkes, helyenként pedig remek játékot, s végeredményben ismét magabiztos győzelmet hozott!
Az már a bemelegítéskor látszott, hogy Veresegyháza csapata – amely némi késéssel érkezett meg az SzTK-pályához a szombat reggeli meccsre – nagyobb játékerőt képvisel a turaiaknál: a többségében magas, jól mozgó játékosok ügyesen és gyorsan passzolgattak a rákészülés során. A Tomi távollétében ismét Csuri vezette csapatunk azonban átélte már, hogy képes a jó játékra; így a sípszó után azonnal nagy elánnal kezdtünk támadni, ami szemmel láthatólag meglepte és elbizonytalanította az ellenfelet. Az első percekben végig mi irányítottuk a játékot, kapura lövésekkel is próbálkoztunk, beszorítottuk a vendégeket, s ennek gyorsan meg is lett az eredménye. Egy kavarodás után, az 5. percben szöglethez jutottunk, amelyhez természetesen Bálint állt oda; remekül eltalált beívelése a kapu felé csavarodott, méghozzá olyan erővel, hogy a kapus nem tudta fogni, csak továbbütni, a hosszú saroknál pedig Barnabás érkezett, s „menetrendszerűen” a hálóba bombázta a lélektanilag nagyon fontos első gólt! A megnyugtató vezetés birtokában tovább támadott a csapat; a középpályán Roland, Gabi, András, illetve a fel-le ingázó Bálint jól szűrte meg az ellenfél próbálkozásait, s a támadásoknál mindkét szélsőnk, Szuri és Valter előtt is adódtak lehetőségek. A fölényünk azonban most nem volt olyan nyomasztó, mint Tura ellen, egy-egy kontrára azért futotta a versegyháziaknak, majd egy 18 méternél megadott szabadrúgásnál gólhelyzetük is adódott: a sorfal fölött átszálló, erős lövés a léc alá tartott, ám Misi hatalmas bravúrral még bele tudott érni, s a kapu fölé tornászta a labdát. Ám a válasz sem maradt el: Bálint vagy 22 méterről végezhetett el szabadrúgást, s ott sem sokon múlott a gól. Védelmünk baloldalán Dávid kifejezetten jól játszott, általában odaért, belépett, s gyakran higgadtan indított is a szerelés után, de Robi és Bence is eredményesen tette a dolgát. Így az ellenfélnek egy érdemi helyzete akadt még az első félidőben: egy jó ütemű kiugratás után a gyors szélsőjük lefutotta a hátvédeket, betört a tizenhatoson belülre, ahol egy kétségbeesett mentési kísérlet során kis híján elkaszáltuk. A „szándék” megvolt, ám az utána nyúló láb szerencsére nem érte el (különben egyértelmű büntető lett volna), így tovább tudta vinni a labdát, ám Misi ezúttal is jól helyezkedett, a helyzetet tehát nem sikerült gólra váltani. Nem így a mieinknek, akik szintén több helyzetet dolgoztak ki, s veszélyes szögleteket is kiharcoltak, ám a második gól nem ezekből, hanem Barnabás továbbpöckölt labdája nyomán egy 15 méterről leadott, védhetetlen Bálint-bombából született, a 28. percben. Fölényünk ezt követően is állandósult, így úgy vonultak a szünetre a csapatok, hogy a meccs végkimenetele eldőlni látszott.
A Versegyháza erejét és játéktudását mutatja, hogy 0:2-nél egyáltalán nem omlottak össze, sőt a második félidőre egy feltüzelt, támadó szellemű gárda futott ki a pályára. Agresszívebben léptek fel, a széleken pedig hosszú indításokkal próbálkoztak, amihez meg is voltak a kellően gyors szélsőik. Hősiesen védekeztünk, ám a középpályán kevésbé tudtuk megtartani a labdát, s ezzel magunkra húztuk az ellenfelet. Misin azonban ma nem lehetett kifogni; együtt élt a játékkal, kifutott, tisztázott, jól helyezkedett, vetődött, s – amint jó kapushoz illik – szerencséje is volt. Különösen akkor, amikor egy tiszta helyzetben leadott kőkemény lövés a felső kapufáról nagy erővel, ám még épp a gólvonalon kívül csapódott le mögötte; kapusunk gyorsan eszmélt, s a rárontó csatárok között megkaparintotta a labdát. A nyomás legalább 25 percen át tartott, ám a csapat becsületére legyen mondva: ha helyenként hibázva, kapkodva is, de végig álltuk a sarat; a játékosok kisegítették egymást, mindenki igyekezett, sokat dolgozott; a középpályán különösen András harciasságát érdemes kiemelni. Elöl inkább csak kontrákra futotta, azokból viszont többre is. A felfutó Rolandot kétszer-háromszor is az utolsó pillanatban tudták csak szerelni (néha, ha egy picit hamarabb szabadul a labdától, gólhelyzet is adódhatott volna). Valter egy kényszerítő után bejutott a büntető területen belülre, s megcélozta a rövid felső sarkot, ám lövését az amúgy szintén kiválóan védő vendégkapus hárítani tudta. Egy beadás után Barnabás előtt is adódott egy újabb lehetőség a jobb oldalon: a lőtt passzt szépen levette, be is fordult, ám a lövésre már nem maradt ereje.
A meccs vége felé a vendégcsapat tagjai – a sorozatos cserék ellenére – kezdtek elfáradni, így enyhült a nyomás, aminek következtében mi is egyre több kidolgozott támadást tudtunk vezetni. Az egyik ilyennél, öt perccel a vége előtt, Bálint keveredett a tizenhatoson belülre, s bár lövése kijött a kapufáról, ismét meg tudta szerezni a labdát, majd csinált egy pimasz hátrahúzós cselt, ami már sok volt a védőknek, s felvágták az ötösön belül. A büntetőhöz a sértett állt oda, s bár erős és helyezett lövését a kapus bravúrral kiütötte, a kipattanónál már nem volt esélye, azt Bálint bebikázta a bal sarokba. Ezzel a meccs végleg eldőlt, ám nem fejeződött be: még szinte tartott a gólöröm, amikor a felezővonalnál helyezkedő veresegyházi csatár kapott egy zseniális kiugratást; ahogy maga elé engedte a labdát, már látszott, hogy az ellenfél térfelén tartózkodó védőinknek esélyük sincs arra, hogy utolérjék. A játékos így egyedül iramodhatott a kapunk felé, kétszer ügyesen megtolta a labdát, s már a tizenhatosunknál járt; Misi a végsőkig kivárt, s bár kifelé mozgott, hogy szűkítse a szöget, nem mozdult el egyik irányban sem, ami épp elég volt ahhoz, hogy elbizonytalanítsa a csatárt: a jobb alsó sarkot vette célba, ám labdája elgurult a kapufa mellett. A kirúgást követően a meccset hiba nélkül vezető játékvezető lefújta a találkozót.
Ismét jó volt tehát SzTK-szurkolónak lenni, s ismét nagy öröm az SzTK U13 Szurkolói Blog tudósítójának lenni. E győztes meccs után a srácaink talán tényleg elhiszik, hogy képesek győzni, képesek azt játszani, amit valójában tudnak – s amit e meccs háromnegyed részében meg is tudtak valósítani -, így bárkivel szemben felvehetik a versenyt. Szép ősz lesz ez, akárki akármit mond. Bravó srácok! Hajrá SzTK!>>Képriport (23 fotó)
Edzői beszámoló

SZTK-Veresegyháza 3:0
Szigetszentmiklós, 2008. szeptember 27.

Kezdőcsapat:
Acsai
Ladányi, Szilágyi, Martz, Nabilek
Orosz, Tótok, Golts
Haász, Zsubori, Szuroczky

Cserék: Szamocseta, Hóbor
Gólszerzők: Zsubori, Orosz (2)

Sajnos nem tudtam jelen lenni ezen a találkozón, így erről nem tudok értékelést adni, de azt hiszem, az eredménnyel mindenképpen elégedettek lehetünk, s ahogy hallottam, a mutatott játékkal sem volt különösebb probléma.

Pandur Tamás, edző

2008. szeptember 18., csütörtök

Alsónémedi, 2008. 09. 18.

Haász Gábor tudósítása

Szerettem volna én is úgy kezdeni a beszámolómat, mint ahogy azt Ervin kollégám a múlt héten, vagyis hogy „Győzelem! Győzelem! Győzelem!” Sajnos ezúttal, az Alsónémedi elleni csütörtök délutáni meccs után, ezt nem tudom megtenni. Ez részben annak is betudható, hogy a hazai műfű után nehéz volt megszokni a füves pályát, amelyet a mérkőzés előtt nyírhattak le, de sajnos nem eléggé, így a labda mozgása néha megtréfálta játékosainkat, aminek rossz passzok lettek a következményei.
Az első félidőben a nagy főlényben játszó hazaiak irányították a mérkőzést, de igazi gólveszély nem alakult ki. Egy-egy kósza labda jutott csak el a kapunkig, ám Misi rendre hárított. A 0:0-ás fordulásnak akár örülhettünk is volna, ám látszott, hogy a teljes meccset aligha lehet kivédekezni. Félelmünk beigazolódott, amikor a második félidő derekán egy távoli bomba a felső lécről élesen a hálónkba csapódott. A kapott gól után fiaink megpróbáltak támadásokat vezetni – ebben Szuri, Bálint és Roli egyaránt nagy szerepet vállalt –, ám ez azzal is járt, hogy középpályásaink az ellentámadásoknál nem értek vissza időben, a védelmünk pedig egyre nehezebben tudta felvenni a harcot a néha három-négy támadóval rohamozó hazaiakkal. Ennek az lett a vége, hogy ellenfelünk a második gólját is megszerezte.
A csapatunk azonban nem omlott össze, sőt: legnagyobb örömünkre a hátra lévő nyolc percet szinte végigrohamozták a srácok. Egy remek kiugratás nyomán meg is lett volna a lehetőség a szépítésre, ám Valter beadását követően a két berobbanó támadó előtt sajnos elsuhant a labda. Ám ez még mindig nem jelentette a mérkőzés végét, mert a bal oldalon Bálint buktatásáért szabadrúgáshoz jutottunk. A nézőtérről már a labda leállítása előtt többen gólért kiáltottak, és Bálint nem akart csalódást okozni a közönségnek: bombagólt lőtt! A hátra lévő négy perc sajnos már kevés volt az egyenlítésre, de úgy vélem, tisztes helytállással nem szégyen a vereség. Az utóbbi két mérkőzésen látottak alapján mindenesetre elmondható: kezd összeállni a csapat. Csak így tovább, srácok! Hajrá SZTK!Haász Gábor képriportja (11 fotó)

Edzői beszámoló

Alsónémedi-SZTK 2:1
Alsónémedi, 2008. szeptember 18.

Kezdőcsapat:
Acsai (7)
Ladányi (5), Szilágyi (6), Darabos (5), Nabilek (5)
Martz (5), Orosz (6), Dávid (5), Golts (6)
Haász (5), Szuroczky (5)

Cserék: Szamocseta (5), Hóbor (-)
Gólszerző: Orosz
Jók: Acsai, Orosz

Kicsit zavarta a játékosokat a rosszul nyírt füves pálya. Nehezen lehetett folyamatos játékot kialakítani, az ívelgetés játszotta a főszerepet. Mindkét oldalon született egy-egy bombagól. Ha kicsit határozottabbak vagyunk elöl, akár elhozhattunk volna egy pontot. Túl későn jött a szépítő gól.

Pandur Tamás, edző

2008. szeptember 13., szombat

SZTK-pálya, 2008. 09. 13.

Győzelem! Győzelem! Győzelem! És még egyszer: győzelem!
Negyvennyolc hetet vártunk erre a napra. Egy nagyarányú, magabiztos, szép játékot hozó, visszajátszók nélküli, saját diadalra. Arra a torokszorító élményre, hogy de hát tudunk mi azért focizni is. Negyvennyolc hét telt el e blog indulása óta, és - egyetlen apró győzelmet leszámítva - jobbára csak annak örülhettünk, hogy legalább szereztünk egy-egy gólt, vagy épp nem kaptunk tíznél többet. Az sem volt igazán váratlan, hogy a mostani meccs előtti közvélemény-kutatás során mindössze egyetlen szavazat érkezett (talán elárulhatom: tőlem) arra: végre győzni fogunk. És győztünk. De hogy! Nyolc nullra! De jó ezt leírni!
Pedig a melegítés alatt ez a találkozó egyáltalán nem tűnt lefutottnak, sőt. A turai vendégcsapat jól láthatóan kihasználta a három túlkoros keretbe válogatásának lehetőségét: négyen-öten legalább egy fejjel kimagaslottak a teljes mezőnyből; igaz, helyet kaptak náluk a mieinknél jóval alacsonyabb termetű játékosok is. Tominak el kellett mennie (ám szerencsére a végére visszaért, így ő részese lehetett a csodának), ezért a mi kispadunkon ezúttal Csurka Zoli ült - pontosabban inkább állt a vonal mellett, s végig határozott utasításokkal, jól hallhatóan irányította a csapatot: utasított, dícsért, vigasztalt, helyretett, emlékeztetett - mikor mire volt szükség. A lelki felkészítés már az öltözőben megtörténhetett, mert szokatlan aktivitással kezdtük a meccset: már a kezdőrúgás után azonnal letámadtuk, s beszorítottuk a kapuja elé az ellenfelet. Kiderült, hogy a méret nem minden: a hórihorgas védők a rájuk támadó mieinktől elbizonytalanodtak, többször is eladták a labdát, s már az első percekben kétségbeesett bekkelésre kényszerültek. Érezni lehetett, hogy ha megszerezzük az első gólt, lehet keresnivalónk ezen a mérkőzésen. S az önbizalom növelő találatra nem is sokat kellett várni; talán 10 perc telhetett el, amikor vagy 20 méterre a kaputól Barnabáshoz került a labda, tolt egyet rajta, majd a tizenhatos magasságából váratlanul ballal erős, csavart lövést küldött a hosszú sarok felé; a megoldás a kapust is meglepte, későn reagált, így a hóna alatt a hálóba jutott a labda. Gól! Gól! Gól! Végre egyszer vezetünk!
A letámadás olyan erővel folytatódott, hogy az ellenfél jószerivel még a középkezdéssel sem jutott át a térfelünkre, és ez az egész első félidőben így is maradt! Egyszerűen nem lépték át a felezővonalat! Hihetetlen volt, hogy a srácaink erre is képesek; Misi a szó szoros értelmében egyetlen egyszer sem avatkozott játékba; nem volt más dolga, mint boldogan fagyoskodni a kapuban. A boldogságot persze nem a fagyoskodás okozta, hanem az, amit ő hátulról, mi szurkolók pedig oldalról láthattunk - előbb hitetlenkedve, majd felbátorodva, végül pedig az egekben röpködve. Jelesül azt, hogy a csapat összességében, illetve valamennyi tagja egyenként - talán nem túlzás ezt állítani - élete legjobb formáját hozza, mindvégig lelkesen, rendkívül fegyelmezetten, remek, s helyenként briliáns megoldásokkal, tulajdonképpen nyolcvan percen át eufóriában játszik (értsd: játszik), s berámol egy nyolcast az ellenfél hálójába! Pedig mi már-már azt hittük, hogy ilyen csak a mesében lehetséges; vagy ellenünk…
És itt nehéz helyzetbe kerül a tudósító - jaj, de vártam már ezt a nehéz helyzetet -, mert a gólok elkezdtek számolatlanul esni. Az első félidőben még kétszer sikerült betalálni: Bálint egy bombaerős, klasszis szabadrúgással tizennyolcról védhetetlenül kipókhálózta a jobb sarkot, majd Szuri egy kavarodás után lecsapott a labdára, s a lehető legjobb helyre, a hálóba küldte azt. Ennél azonban sokkal többről volt szó: végig nyomtunk, uraltuk a játékot, csúsztunk, másztunk, elfutottunk, megcsináltuk a cselt, letettük a labdát, kiugrattunk, beíveltünk, fejeltünk - hogy csak néhány példát mondjak. Hihetetlen volt!
És azután ugyanez folytatódott a második félidőben; a csapat, mint akit felhúztak, robotolt tovább, s egyre-másra vezette a szebbnél-szebb támadásokat. Szilágyi Gabi - akinek erőtől duzzadó, lényegében hiba nélküli játéka a védelem tengelyében nyomokban sem emlékeztetett a Törökbálint elleni küszködésre (ez nagyjából mindenkire elmondható) - rendre már a középpályán megakasztotta a támadásokat, s ugyanígy tett a tanári módon helyezkedő-megelőző-felszabadító Ricsi, illetve Robi is, akik mögé a védelemben biztos pontként zárkózott fel Dávid és Bence. A szervezést ezúttal is Bálint feladata volt, s ezt most maradéktalanul meg is oldotta: remekül látott a pályán, s a résekben legtöbbször a baloldalon felfutó, kiválóan cselező Rolandot szöktette, de több jó labdát kapott tőle a középcsatár posztján Barnabás, a bal szélről behúzódó Szuri, illetve a jobb oldalon érkező Valter is. Sőt, Bálint ezúttal gólszerzőként is hozta azt, amit tud: a büntetőt ugyan ezúttal a kapufára rúgta, de a kipattanót már higgadtan elhelyezte a jobb sarokban; később tizenhétről kegyetlen erővel átlőtte a teljes betömörülő védelmet, védhetetlen gólt szerezve; s még egy negyedik alkalommal is betalált.
Misi teljesítményét nehéz lenne értékelni – a második félidő elején, első labdaérintését (!) követően lecserélték; a helyette beálló Dani hozzá képest feltűnően aktív volt: neki egy hazaadás, illetve egy előrevágott labda miatt kétszer is játékba kellett avatkoznia… Kapuralövésig a Tura támadói ezúttal egyszer sem jutottak el; ennél többet a védelmünk és a középpályánk teljesítményéről talán nem is kell mondani. A támadó alakzatról már szóltunk; Valter annak ellenére szépen teljesített, hogy sérülten vállalta a játékot; a második félidő elején egy csellel bejutott a tizenhatosig, majd önzetlenül tálalt a hosszún menetrendszerűen érkező, végig nagyszerűen játszó Roland elé, aki értékesítette is a helyzetet; e mellett a meccs vége felé Bálint szöglete után hét-nyolc méterről fejjel átívelte a kapuson a labdát, amelyet végül Gabi juttatott a hálóba (ellentétben az eredeti tudósítással, amely ezt a gólt is Rolandnak könyvelte el). Szuri nagyon sokat futott, s legalább négyszer gólhelyzetbe tudott kerülni; ebből egyet belőtt, kétszer a kapus bravúrral hárított, egyet pedig elpuskázott, de ez ezúttal bőven belefért. Barnabás megszerezte a nagyon fontos első gólt, majd közvetlenül utána tíz méterről jól eltalált, erős lövést küldött a rövid felső felé, de azt a kapus ki tudta tornázni; remek villanása volt, amikor a tizenhatoson belül átjátszotta a védőt, majd okosan visszagurított lövésre, de a kapus ekkor is résen volt; mindemellett hajtott, szerelt, letámadott, cselekre is többször vállalkozott. A csapatot jellemző eufória a csereként beálló Szamocseta Balázsra is átragadt: ő is legjobb formáját hozta, passzolt, indított, s kétszer is határozott belépővel akasztotta meg az ellenfél támadását.
Szóval kiderült, bebizonyosodott, hogy így is lehet. És ez után másként már nem is szabadna. S ez nem annyira a 8 gólra vonatkozik - ilyen csoda aligha várható minden héten -, hanem a hozzáállásra, a koncentrációra, a lelkesedésre, az akarásra, a taktikai fegyelemre. Egyszóval: a játékra. Szép volt fiúk! Nagyon szép! Köszönjük!

SZTK-Tura (Kóka) 8:0
Szigetszentmiklós, 2008. szeptember 13.

Kezdőcsapat:
Acsai
Ladányi, Szilágyi, Dávid, Nabilek
Martz, Orosz, Haász, Golts
Zsubori, Szuroczky

Cserék: Herke, Szamocseta
Gólszerzők: Orosz (4), Golts, Szilágyi, Szuroczky, Zsubori
Jók: az egész csapat

Sajnos csak az utolsó tíz percet láttam, de a hallottak alapján kifogástalan játék volt. Ebből a mérkőzésből kell kiindulnunk, és akkor még sok örömünk lesz az idén. Osztályozni most nem tudtam.

Pandur Tamás, edző

2008. szeptember 7., vasárnap

Törökbálint, 2008. 09. 07.

Van két jó hír, meg két rossz. Az egyik jó az, hogy az idei első őszi meccsen - a Törökbálinti Torna Club gyönyörű, hegybe vájt pályáján - több gólt lőttünk, mint az egész tavaszi idényben: hármat. A másik jó az, hogy 25 percig nem kaptunk egyet sem. A rossz hírek: utána viszont kaptunk vagy tizenkettőt (vagy tizenegyet, vagy tizenhármat – egy idő után már nehéz volt számolni; a hivatalos jegyzőkönyvbe végül tizenegy került be), és valószínűleg nem ez volt a legerősebb ellenfél a bajnokságban.
Az ellenfél láthatólag túlkoros irányítója, miután az elbizonytalanító félórányi gólmentesség után végre betalált, egyre inkább visszanyerte az önbizalmát, majd egy idő után vagy elindult a félpályáról maga, s lényegében akadálytalanul eljutott ez ötösig, ahonnan már nem volt nehéz dolga, vagy kiugratta valamelyik társát, s ő tette meg ugyanezt. Misi úgy kapott egy tízest, hogy még így is ő volt a csapat egyik legjobbja: több bravúrt is bemutatott, a góloknál pedig egyszerűen kiszolgáltatott helyzetben volt.
Pedig a félidőben, 3:0-ás hazai vezetésnél még nem volt veszve minden, sőt a második játékrészt mi kezdtük jobban: agresszív letámadással láthatólag megleptük az ellenfelet, majd Szuri kapott labdát a bal oldalon, beadását Barnabás még továbbtolta, Bálint pedig a hosszú sarokba emelt. Ha ezt az eredményt sikerült volna egy darabig tartani, talán magunkra találhattunk volna, de nem sikerült: lényegében a középkezdésből gólt kaptunk, majd gyorsan még kettőt, s ezzel el is ment a szekér. A srácok becsületére legyen mondva, hogy próbáltak küzdeni. Bálintnak egy büntetőt is sikerült kiharcolnia, amelyet higgadtan értékesített is, s volt egy veszélyes szabadrúgása, de ezzel együtt ő sem tudta hozni azt az erőteljes játékot, amit például a Csepel elleni edzőmeccsen. Roland az első félidőben szinte egyáltalán nem tudta megjátszani a rendre felé szálló kirúgásokat, ám a meccs vége felé végre felpörgött, s egyéni akció után egy gyönyörű átemelős gólt is szerzett. Ám mindez már csak a szépítésre volt elég, mert közben szinte számolatlanul kaptuk a gólokat.
Következik itthoni meccsen, ha minden igaz, Tura, amely csapatról semmit sem tudunk, de látatlanban kijelenthető: ha újabb három lőtt góllal ki is egyeznénk, játékban, erőnlétben, futásban, határozottságban, önbizalomban mindenképpen többre lesz szükség.

Edzői beszámoló

Törökbálint-SzTK 12:3
Törökbálint, 2008. szeptember 7.

Kezdőcsapat:
Acsai (6)
Ladányi (5), Szilágyi (5), Darabos (4), Dávid(5)
Martz (5), Orosz (7), Haász (4), Golts (6)
Zsubori (4), Szuroczky (4)

Cserék:Tótok, Nabilek, Herke
Gólszerzők: Orosz (2), Golts
Jók: Orosz

Húsz percig (az első gólig) jól játszottunk. Még a 3:0-lal sem volt probléma, hiszen a második félidőt álomszerűen kezdtük. Sajnos középkezdés után egyből gólt kaptunk, és ekkor már a srácok is feladták. Futottunk az eredmény után és súlyos vereség lett a vége. Az eredmény az ellenfélben lévő három túlkoroson múlott csak.

Pandur Tamás, edző