2007. november 10., szombat

SZTK-pálya, 2007. 11. 10.

A teballára pillantva nem sok jót ígérhetett a szombati itthoni találkozó: 8 forduló után Dunaharaszti pontveszteség nélkül, 31-4-es gólaránnyal vezette a bajnokságot. Annak idején velük vívtuk az első meccsünket, akkor még egyetlen visszajátszó játékos nélkül, s beleszaladtunk egy 7:0-ás vereségbe. Így a reális cél ezúttal a tisztes helytállás lehetet, amely végül, úgy gondolom, meg is valósult.
A feltűnő magassági fölény ezúttal már senkit nem lephetett meg, viszont némi bizakodásra adott okot, hogy immár nálunk is bekerült a kezdőbe három felsőbb korosztályban focizó játékos, meg nyilván az eddigi szereplés valamennyire edzetté is tette a csapatot a nagyobbakkal szembeni küzdelemre. Az első percekben jól tartottuk magunkat, a nagyon gyors gólt ezúttal sikerült elkerülni. Azután egy szögletből a vendégek mégis megszerezték a vezetést, hatalmas termetű védőjük jól kanyarította be a labdát az ötös sarkáig, ahonnan már nem volt nehéz bepasszolni. A kék mezesek tovább támadtak, ám ziccerig nem jutottak el; a nem sokkal később bekapott második gól egy meglehetősen erőtlen, beadásszerű lövésből született, amely sajnos megpattant a vetődő Erik előtt, s a hálóba csorgott.
A csapat szerencsére nem roppant össze, a védelem megpróbált passzokkal tisztázni, s a középpályán is többször sikerült labdát szerezni: a harasztiak fölényben játszottak ugyan, de döntő fölényt nem tudtak kialakítani. Egy jobb oldali szöktetés után Valter húzta meg a szélt, majd visszajátszott Levinek, aki bátran húzott befelé a hórihorgas bekkek között, s csak szabálytalanul tudták szerelni. A jó 18 méterről megítélt szabadrúgást Ádám vállalta, ám nem sikerült betalálnia. Továbbra is jól védekeztünk, az ellenfél legveszélyesebb támadása után pedig Erik hatalmas bravúrral fölétolta az erős lövést.
A második félidő elején sajnos ismét egy elkerülhetőnek látszó góllal növelték előnyüket a vendégek. Egy félpályán túlról indított szöktetés után Erik úgy ítélte meg, hogy megelőzheti a kiugró támadót, s vagy 35 méterre kifutott a kapujából, ám a csatár gyorsabbnak bizonyult, eltolta mellett a labdát, s az érkező védő mellett, jó 25 méterről, higgadtan a bal alsó sarokba gurított. Ennek dacára továbbra is jól játszottunk, s a három gól után bátran kitámadó vendég védők között néhány kontrát is vezettünk, ám valódi lövésre nem futotta. Erre leginkább egy jobb oldali szabálytalanság után kínálkozott lehetőség, de az ívelés elkerülte a kaput. Aztán a harasztiak egyik frissen becserélt játékosa végképp eldöntötte a meccset; ügyesen cselezgetett a bal oldalon, majd a tizenhatos sarkáról a kifutó - szintén pár perce beállt - Dani mellett a hálóba gurított. A csapat a sorozatos cserék után sem adta meg magát, küzdöttek, hajtottak, sőt Ádám – négy-öt védőt is átjátszva - egy harmincméteres szólót is bemutatott, ám lövésre nem maradt elegendő ereje, így a végeredmény már nem változott.
Mindent egybevetve, egy teljesen más meccset láthattunk, mint annak idején Dunaharasztin, s a srácok ezúttal küzdeni akarásból is jól vizsgáztak: a remek formát kifogó, szépen osztogató Kevin vezényletével mindvégig hajtottak, s mindenki megtette a tőle telhetőt. (A küzdelem hőfokát mutatja, hogy a bíró - aki határozottan és jól vezette a találkozót - négy sárga lapot is kiosztott; ebből egyet-egyet Ádám és Robi gyűjtött be, túlságosan keménynek ítélt belépőkért.) Ugyanezzel a teljesítménnyel a mezőny több csapatával szemben is esélyünk lehetett volna egy sokkal szebb eredményre, de a bajnokesélyes ellen így sem kellett szégyenkeznünk.

>>Képriport (26 fotó)

Edzői beszámoló

SZTK-Dunaharaszti 0:4
Szigetszentmiklós, 2007. 11. 10.

Azt kaptuk, amit vártam: egy fizikálisan nagyon erős ellenfelet. Az előző egymás elleni meccshez képest már mi is felnőttünk a feladathoz, és ez nem csak a visszajátszóknak köszönhető. Képességekben az én játékosaim ügyesebbek - amit mondtam nekik a szünetben-, csak most ez még kevés volt. Elégedett vagyok, de még mindig több akarást és keménységet várok a srácoktól - úgy, mint edzésen.

Kezdőcsapat:
Hoffmann E. (5)
Ladányi B. (6), Märtz R. (5), Dávid R. (5), Bál J. (5)
Czeglédy L. (6), Géczy Á. (6), Acsai K. (6)
Haász V. (6), Zsubori B. (5), Gönczi A. (5)

Cserék: Herke D. (-), Szamocseta B (-), Kőrösi M. (-), Szuroczky K. (-), Leidl P. (5), Bombosz D. (5), Darabos B. (5)
Jók: Géczy, Czeglédy

Pandur Tamás, edző

Nincsenek megjegyzések: