Nagyon kellett volna ez az idegenbeli győzelem. Ha sikerült volna begyűjteni, akkor 9 pontjával a csapat stabilan megkapaszkodhatott volna az élbolyban, s a srácok talán végleg elhitték volna, hogy van keresnivalójuk a Pest megyei kiemelt U13-as mezőnyben. Vagyis megerősödhetett volna annyira az önbizalmuk, hogy bárkivel eséllyel vegyék fel a versenyt. A siker azonban ezúttal elmaradt - sőt belefutottunk egy 9:2-es zakóba -, így korántsem lehet még hátradőlni.
Pedig az előzetes esélylatolgatások egészen más végeredményt ígértek: a Dunakeszi Kinizsi Utánpótlás SE – az MLSZ adatbankjának adatai szerint – a meccs előtt 0 ponttal, 5:13-as gólkülönbséggel tanyázott a sereghajtók között, míg mi 6 ponttal, 15:14-es gólaránnyal az 5. helyet foglalhattuk el a 12 csapatos bajnokságban. Ráadásul az utóbbi három találkozón mutatott játék is azt ígérte, hogy meg lehet az első idegenbeli győzelmünk. Sajnos nem ez történt. Az okokat kutatva, a mérkőzés körülményeiről mindenképpen érdemes szót ejteni. Egyfelől zuhogó esőben léptünk pályára, amit az idei és a tavalyi bajnokikon jobbára megúsztunk, s így nem nagyon volt tapasztalatunk arról, mennyiben kell ilyenkor mást játszani. Másfelől, a meccsre a gyönyörűen felújított (vagy talán még rekonstrukció alatt lévő – erre a Fűre lépni tilos! táblák utaltak) főpálya mögötti, gödrökkel, mélyedésekkel sűrűn tarkított, leginkább gazosnak nevezhető edzőpályán került sor. Persze az otthoniaknak is azon kellett játszaniuk, így elvben egyenlő eséllyel rajtolt a két gárda, ám az az igazság, hogy a kiváló műfű birtokában kicsit elszoktunk már az efféle játékterektől. Mindemellett az ellenfél nyurga, s igen jól mozgó, ügyesen passzoló, technikás játékosai sem keltették a tabellából leszűrhető „pofozógép” benyomását, könnyen elképzelhető tehát, hogy az eddigi keretet ezúttal megerősítették néhány visszajátszóval.
Mindezzel együtt, az elején mi irányítottuk a játékot, az utóbbi hetekben megszokott módon beszorítottuk az ellenfelet. Mégis mi kaptuk az első gólt, amely, finoman szólva is, elkerülhető lett volna: az amúgy - az eredmény ellenére - végig jól védő Misi az ötösről nem kirúgta, hanem kipasszolta a legközelebb álló védőnek a labdát, aki a rárontó támadóktól fenyegetve túl röviden gurította azt vissza, s kapusunk már nem tudott felszabadítani. Az egyértelmű potya szerencsére nem szegte kedvét a csapatnak, nyomtunk tovább. Egy szöglet után Barnabás előtt adódott nagy lehetőség a hosszú saroknál, de nem találta el jól, néhány perccel később azonban, hasonló szituációban, Gabi már eredményes volt. Ezt követően kiegyenlítettebb lett a játék, a hazaiak gyors csatárai többször eljutottak a tizenhatosunkig, de két ízben a kapufa, a többi esetben pedig Misi állta útját a gólnak. Egy tizennyolcról, takarásból a hosszúra elcsavart lövésre azonban már ő sem érhetett oda, így 2:1-es állásnál vonultak szünetre a csapatok.
Úgy tűnt, még messze nem úszott el ez a meccs, bár a srácokon kétségkívül nem érződött az az ellenállhatatlan lendület, elszántság, amely például Tura ellen megfigyelhető volt. Ezzel együtt, ha sikerül kiegyenlíteni, egészen más végeredmény is születhetett volna. Ám a második félidő elején Dunakeszi csapata növelte előnyét, méghozzá a mi öngólunkkal: egy beadás után a felszabadítani igyekvő Darabos Balázs védhetetlenül kilőtte a hosszú sarkot. A 3:1 már nehezen tűnt ledolgozhatónak, egy újabb, szépen kijátszott találat után pedig lényegében eldőlt a mérkőzés. Valószínűleg ezen a szinten nagyon sokat számít, ki rúgja az első gólt, ha pedig valamelyik csapat háromgólos előnyre tesz szert, akkor az olyan behozhatatlannak tűnik, hogy az ellenfél akarva-akaratlanul feladja. Itt is ez történt. A dunakesziek megérezték, hogy végre elkönyvelhetik első győzelmüket; ez fellelkesítette, majd magabiztossá tette őket, s egy idő után ez a játékukon is meglátszott: sorra dolgozták ki a helyzeteket, s ezek egy jelentékeny hányadát értékesítették is. Talán ha még az első félidőben Bálint szabadrúgása bemegy, vagy a másodikban egy szöglet után Ricsi bombája nem pont a kapust találja el, s feljövünk 4:2-re, akkor még fel lehetett volna pörögni, de Roland révén a szépítés túl későn sikerült, így 9:2 lett a vége.
Sajnos többen végig álmosan, erőtlenül, mélyen tudásuk alatt játszottak; önmagukhoz képest Bálint és Roland sem tudott most nagyot alkotni, a csatáraink pedig belegabalyodtak a feltoltan védekező hátvédek csapdáiba. Egyenletesen jó teljesítményt talán csak Szilágyi Gabi nyújtott ezen a meccsen, aki ugyebár gólt is szerzett, de védőként így is csak ideig-óráig tudta feltartóztatni a futószalagon érkező támadásokat.
Jövő szombaton az első 4 meccsen 9 pontot és 21 gólt szerző, s így a 3. helyen álló Abony Kid csapatát fogadjuk. ezúttal tehát az előjelek aligha a mi győzelmünk mellett szólnak. De miért nem bízhatnánk egy meglepetés-eredményben? Hajrá srácok! Hajrá SzTK!
>>Képriport (24 fotó)
Edzői beszámoló
Dunakeszi Kinizsi USE-SzTK 9:2
Dunakeszi, 2008. október 4.
Kezdőcsapat:
Acsai
Szilágyi, Dávid, Darabos, Nabilek
Orosz, Martz, Golts
Haász, Zsubori, Szuroczky
Cserék: Horváth, Herke, Szamocseta, Hóbor
Gólszerzők: Szilágyi, Golts
Irreális pályán - amelyet látva még a játékvezető is elgondolkodott, hogy levezesse e a mérkőzést - bosszantó eredmény született. Rosszul kezdtünk, aztán lassan magunkra találtunk, de mielőtt szorossá tehettük volna a meccset, rögtön kaptunk egy újabb gólt. A második félidőben teljesen szétestünk, aminek csúnya vége lett; az egész a törökbálinti mérkőzésre hasonlított. A sok kapott gól ellenére a két középső védőt tudnám kiemelni; ha ők nem így játszanak, akkor a végeredmény még szomorúbb lett volna.
Pandur Tamás, edző
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése